Ugrás a tartalomhoz

Willa Cather

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Willa Cather
Cather 1936-ban
Cather 1936-ban
SzületettWilella Sibert Cather
1873. december 7.
Gore(wd), Virginia  USA
Elhunyt1947. április 24. (73 évesen)
New York, USA
Állampolgárságaamerikai
Nemzetiségeamerikai
Foglalkozásaregényíró
IskoláiUniversity of Nebraska–Lincoln
Kitüntetései
  • National Cowgirl Museum and Hall of Fame
  • American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja
  • regény-Pulitzer-díj (1923)[1]
  • William Dean Howells Medal of the American Academy of Arts and Letters (1930)
  • National Women's Hall of Fame (1988)[2]
Halál okaagyvérzés
SírhelyeOld Burying Ground[3]
Willa Cather aláírása
Willa Cather aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Willa Cather témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Willa Sibert Cather, született Wilella Sibert Cather[4] (Gore, 1873. december 7. – Manhattan, 1947. április 24.) amerikai írónő, aki az alföldi(wd)[5] életről szóló regényeiről ismert, köztük az O Pioneers!, The Song of the Lark és My Ántonia. 1923-ban Pulitzer-díjjal jutalmazták az One of Ours című regényért, amely az első világháború idején játszódik.

Willa Cather és családja Virginiából a nebraskai Webster megyébe költözött, amikor ő kilenc éves volt. A család később Red Cloud városában telepedett le. Nem sokkal a University of Nebraska–Lincoln(wd) diploma megszerzése után Cather tíz évre Pittsburgh-be költözött, ahol magazinszerkesztőként és középiskolai angoltanárként tartotta fenn magát. 33 évesen New Yorkba költözött, élete hátralévő részében elsődleges otthonába, bár sokat utazott, és sok időt töltött nyári rezidenciáján a New Brunswick-i Grand Manan Islanden(wd). Élete utolsó 39 évét partnerével, Edith Lewisszal(wd)[6] töltötte, mielőtt mellrákot diagnosztizáltak nála, és agyvérzésben meghalt. Lewis mellett van eltemetve egy Jaffrey-i(wd) New Hampshire-i temetőben.

Cather elismerést szerzett a határ menti regényíróként és úttörőként. Írt azoknak a telepeseknek a sorsáról, akik a nyugati államokba költöztek, sok közülük a XIX. századi európai bevándorló. Munkáiban gyakori témák a nosztalgia és a száműzetés. A helyérzés(wd)[7] fontos eleme Cather fikciójának: a fizikai tájak és a hazai terek Cather dinamikus jelenléte, amely ellen szereplői küzdenek és közösségre találnak.

Fiatalkora és iskolái

[szerkesztés]
Willa Cather gyermekkori otthona(wd), Red Cloud, Nebraska

Cather 1873-ban született anyai nagyanyja farmján(wd) a Back Creek(wd)[8] Valley-ben, Winchester közelében, Virginia államban.[9][10] Apja Charles Fectigue Cather volt.[11] A Cather család Walesből származik,[12] a név a Cadair Idrisből(wd)[13], egy Gwynedd-hegyből ered.  Anyja Mary Virginia Boak volt, egykori iskolai tanár.[14] Mire Cather betöltötte a tizenkét hónapot, a család Willow Shade-be(wd) költözött, egy görög újjászületés(wd) stílusú otthonba 130 hektáron, amelyet apai nagyszülei adtak nekik.[15]

Mary Cathernek még hat gyermeke született Willa után: Roscoe, Douglass,[16][17] Jessica, James, John és Elsie.  Cather közelebb állt a fivéreihez, mint a nővéreihez, akiket Hermione Lee(wd) életrajzíró szerint „úgy tűnik, nem nagyon szerette”.

Charles Cather szüleinek unszolására a család Nebraskába költözött 1883-ban, amikor Willa kilenc éves volt. A termőföld vonzotta Charles apját, és a család el akart menekülni a Virginiában tomboló tuberkulózis-járvány elől.  Willa apja tizennyolc hónapig próbálkozott a mezőgazdasággal, majd a családot Red Cloud városába költöztette. ahol ingatlan- és biztosítási üzletet nyitott, a gyerekek pedig először jártak iskolába. Cather legkorábbi munkái közül néhányat először a Red Cloud Chief-ben, a város helyi lapjában tették közzé,[18] és Cather széles körben olvasott, miután összebarátkozott egy zsidó házaspárral, a Wiener családdal, akik ingyenes hozzáférést ajánlottak neki a Red Cloudban található kiterjedt könyvtárukhoz.[19] Ezzel egy időben házi telefonálást folytatott a helyi orvossal, és úgy döntött, hogy sebész lesz.[20][21] Egy rövid időre William néven írta alá a nevét Willa helyett,[22] de ezzel gyorsan felhagyott.[9]

1890-ben, tizenhat évesen Cather elvégezte a Red Cloud High School-t.[23] A nebraskai Lincolnba költözött, hogy beiratkozzon a University of Nebraska–Lincoln-ra(wd). Első évében Thomas Carlyle-ról írt esszéje a tudta nélkül jelent meg a Nebraska State Journalban(wd).[24][25] Ezt követően darabonként 1 dollárért rovatokat publikált, mondván, hogy az oldalra nyomtatott szavai „egyfajta hipnotikus hatást” váltottak ki, ami arra késztette, hogy folytassa az írást.[25][26] Ezután a folyóirat rendszeres munkatársa lett. A helyi lapnál végzett munkája mellett Cather főszerkesztője volt a The Hesperiannak, az egyetem diáklapjának, és a Lincoln Courier írója lett.[27] Az egyetemen matematikát tanult John J. Pershingtől, aki később a hadsereg tábornoka lett, és Catherhez hasonlóan Pulitzer-díjat kapott az írásaiért, és barátságot kötött vele.[28][29] Terveit természettudományi tanulmányairól orvosira változtatta, ehelyett 1895-ben angol nyelvű Bachelor of Arts diplomát szerzett.

Cathernek a még mindig határ menti államnak tekintett Nebraskában töltött ideje meghatározó élmény volt számára: meghatotta a drámai környezet és az időjárás, a préri hatalmassága, valamint a bevándorlók[30] és a bennszülött amerikai családok különféle helyi kultúrái.[31][32]

Pályafutása

[szerkesztés]

1896-ban Cathert felvették egy női magazinba, a Home Monthly-ba, és Pittsburgh-be költözött.[33] Ott újságírói darabokat, novellákat és verseket írt.[26] Egy évvel később, a magazin eladása után,[34] a Pittsburgh Leader távírószerkesztője és kritikusa lett, és gyakran írt költészetet és rövid fikciókat a The Library című másik helyi kiadványban.[35] Pittsburghben egy évig latint, algebrát és angol zeneszerzést tanított a Central High School-ban,[36] majd angolt és latint tanított az Allegheny High Schoolban, ahol az angol tanszék élére került.[37][38]

Nem sokkal azután, hogy Pittsburgh-be költözött, Cather novellákat írt, többek között megjelentette a "Tommy, the Unsentimental"-t a Home Monthly-ban[39] egy férfias nevű nebraskai lányról, aki úgy néz ki, mint egy fiú, és megmenti apja banküzletét. Janis P. Stout ezt a történetet egyikének nevezi Cather azon művei közül, amelyek „bemutatják a merev nemi szerepek különlegességét, és kedvező bánásmódban részesítik azokat a karaktereket, akik aláássák a konvenciókat”.[40] Első könyve, az April Twilights (Április alkonyai) című verses gyűjteménye 1903-ban jelent meg. Nem sokkal ezután, 1905-ben megjelent Cather első novellagyűjteménye, a The Troll Garden. Ez tartalmazta néhány leghíresebb történeteit, köztük az „A Wagner Matinee”, „The Sculptor's Funeral” és a „Paul's Case”.[41]

Miután 1906-ban Cathernek felajánlottak egy szerkesztői állást a McClure's Magazine-nál(wd), New Yorkba költözött.[42] A McClure's-nál töltött első évében az újság kritikus cikksorozatot közölt Mary Baker Eddy vallási vezetőről, Georgine Milmine(wd) szabadúszó újságírót nevezve a szerzőnek. Cather közreműködött a sorozatban, de vita tárgyát képezi, hogy mennyivel. Milmine rengeteg kutatást végzett, de nem volt elegendő erőforrása egy kézirat önálló elkészítéséhez, McClure's pedig Cathert és néhány más szerkesztőt, köztük Burton J. Hendricket(wd) alkalmazta, hogy segítsen neki.[43] Ezt az életrajzot a következő tizennyolc hónapban a McClure's sorozatban publikálták, majd könyv formájában is megjelentették.[44] A McClure's Cather első regényét, az Alexander's Bridge-t (1912) is sorozatban készítette. Míg a legtöbb kritika kedvező volt,[45][46] például a The Atlantic "ügyesnek és ügyesnek" nevezte az írást,[47] maga Cather hamarosan "gyengének és sekélyesnek" látta a regényt.[48]

Willa Cather kb. 1912-ben Sarah Orne Jewett nyakláncát viseli

Cather követte az Alexander's Bridge három Alföldön[5] játszódó regényével, amelyek végül népszerűek és kritikai sikerek is lettek: O Pioneers! (Ó úttörők!, 1913),[49] The Song of the Lark (A pacsirta dala, 1915),[50] és My Ántonia (Az én Ántóniám, 1918),[51] amelyeket – együttvéve – néha „Préri-trilógiának” is neveznek.[52][53] A közönséges alapú regények sorozata az, amiért Cathert azért ünnepelték, mert közönséges emberekről beszélt.[54][55] Sinclair Lewis például dicsérte munkáját, amiért Nebraskát először tette ismertté a nagyvilág számára.[56] A Nagy Gatsby megírása után F. Scott Fitzgerald panaszkodott, hogy kudarcot vallott a My Ántonia-hoz képest.[57]

1920-as évek

[szerkesztés]

Cather még 1920-ban is elégedetlen volt kiadója, a Houghton Mifflin(wd)[58] teljesítményével, amely mindössze 300 dolláros reklámköltségvetést fordított a My Ántonia-ra,[59] és nem volt hajlandó fizetni a könyvhöz Władysław T. Bendától(wd) megrendelt összes illusztrációért.[51] Ráadásul a könyvek fizikai minősége gyenge volt.[60] Abban az évben a fiatal kiadóhoz, az Alfred A. Knopfhoz(wd) fordult, amely arról volt híres, hogy reklámkampányokkal támogatja szerzőit.[59] A könyveinek megjelenése is tetszett neki, és William Henry Hudson(wd) Green Mansions-kiadása(wd) is lenyűgözte.[59] Annyira élvezte a stílusukat, hogy az 1920-as évek összes Knopf-könyve – a Youth and the Bright Medusa című novellagyűjteményének egyetlen nyomatát leszámítva – a második és az azt követő nyomatokon is megegyezett.[61]

Ekkorra Cather megszilárdult, mint jelentős amerikai író, és 1923-ban Pulitzer-díjat kapott az első világháborún alapuló regényéért, az One of Ours-ért.[59] Ezt követte a népszerű Death Comes for the Archbishop 1927-ben, amelyből mindössze két év alatt 86 500 példányt adtak el,[62] és amely bekerült a Modern Library 100 legjobb regénye(wd) közé a huszadik században.[59] Az évtized további három regénye közül kettő – A Lost Lady (Egy elveszett hölgy) és The Professor's House (A professzor háza) – drámaian emelte irodalmi státuszát. Több száz előadást hívtak meg a nagyközönségnek, jelentős jogdíjakat kapott, és eladta az A Lost Lady filmjogait. Az évtized másik regénye, az 1926-os My Mortal Enemy (Halálos ellenségem) nem kapott széles körű elismerést – sőt, sem ő, sem élettársa, Edith Lewis[6] nem tett róla jelentős említést életük későbbi szakaszában.[63]

Sikerei ellenére sok kritika érte, különösen a One of Ours kapcsán. Közeli barátja, Elizabeth Shepley Sergeant(wd) úgy tekintett a regényre, mint a háború valóságának elárulására, és nem értette, hogyan lehet "áthidalni a szakadékot [Cather] idealizált háborús víziója... és a háborúról alkotott éles benyomásaim között".[64] Hasonlóképpen Ernest Hemingway is megkérdőjelezte a háború ábrázolását, és egy 1923-as levelében ezt írta: "Nem volt-e csodálatos [a regény] utolsó jelenete a sorokban? Tudja, honnan jött? The Birth of a Nation című csatajelenet. Epizódról epizódra azonosítottam. Szegény nő, valahol be kellett szereznie háborús tapasztalatait."[65]

1930-as évek

[szerkesztés]
Cather mellszobra, amelyet Paul Swan(wd) készített a Nebraskai Hírességek Csarnokában(wd)

Az 1930-as évekre a kritikusok egyre nagyobb része túlzottan romantikusnak és nosztalgikusnak tartotta, aki képtelen volt megbirkózni a kortárs problémákkal:[66] Granville Hicks(wd) például azzal vádolta meg Cathert, hogy egy idealizált múltba menekül, nehogy szembesüljön velük.[67][68] És ez különösen a nagy gazdasági világválság nehézségeivel összefüggésben volt az, amikor munkáját úgy tekintették, hogy nincs társadalmi jelentősége.[69] Hasonlóképpen a kritikusok – és maga Cather[70] – csalódottak voltak, amikor A Lost Lady című regényéből filmet[71] készítettek; a film kevéssé hasonlított a regényhez.[72][73]

Cather élethosszig tartó konzervatív politikája, olyan kritikusokat vonzott, mint Mencken, Randolph Bourne(wd) és Carl Van Doren(wd), és megrontotta hírnevét fiatalabb, gyakran baloldali kritikusok körében, mint például Hicks és Edmund Wilson(wd).[74][75] A munkájával szembeni kritikai ellenállás ellenére Cather továbbra is népszerű író maradt, akinek regényei és novellagyűjteményei továbbra is jól fogytak; 1931-ben a Shadows on the Rock volt a legolvasottabb regény az Egyesült Államokban, a Lucy Gayheart pedig 1935-ben bestseller lett.[10]

Bár Cather utolsó útját 1931-ben tette meg Red Cloud-ba, egy családi összejövetelre édesanyja halála után, az ottani barátaival kapcsolatban maradt, és pénzt küldött Annie Pavelkának és más családoknak a depresszió éveiben. 1932-ben , Cather kiadta az Obscure Destines-t, utolsó kisregény-gyűjteményét, amely a "Neighbour Rosicky"-t, az egyik legelismertebb történetét tartalmazza. Ugyanezen a nyáron új lakásba költözött a Park Avenue-n Edith Lewis-szal, és a Grand Manan-i(wd) látogatása során valószínűleg elkezdett dolgozni következő regényén, a Lucy Gayhearton.[76][77] 1934-ben beválasztották az Amerikai Filozófiai Társaságba(wd).[78]

Cather két pusztító veszteséget szenvedett 1938-ban.[79][80][81] Júniusban szívrohamban meghalt kedvenc bátyja, Douglass. Cather túlságosan bánatos volt ahhoz, hogy részt vegyen a temetésen. Négy hónappal később Isabelle McClung meghalt. Cather és McClung együtt éltek, amikor Cather először érkezett Pittsburgh-be, és míg McClung végül megnősült, és férjével Torontóba költözött,[82] a két nő odaadó barátja maradt.[83][84] Cather azt írta, hogy Isabelle az a személy, akinek az összes könyvét írta.[85]

Utolsó évek

[szerkesztés]

1940 nyarán Cather és Lewis utoljára jártak Grand Mananban, és Cather befejezte utolsó regényét, a Sapphira and the Slave Girl-t (Sapphira és a rabszolgalány), amely a korábbi műveinél sokkal sötétebb hangvételű és témájú könyv.[86] Míg az olvasók a Sapphira-t úgy értelmezik, hogy nem rendelkezik erkölcsi érzékkel, és nem vált ki empátiát,[87] a regény nagy kritikai és kereskedelmi sikert aratott, 25 000 példányban jelent meg.[62] Ezt követően a Hónap Könyve Klub vette át,[88] amely több mint 200 000 példányt vásárolt.[89] Utolsó története, a "The Best Years" (Legjobb évek),[90] amelyet bátyjának szánt ajándéknak,[91] visszatekintő volt. Mind a tizenkét megjelent regényéből és az Obscure Destines című novelláiból tartalmazott képeket vagy "emlékezeteket".[92]

Bár a kezében lévő gyulladt ín nehezítette az írást, Cathernek sikerült befejeznie a franciaországi Avignonban játszódó regény jelentős részét. Hard Punishments-nek (Kemény büntetések) nevezte el, és a 14. századba helyezte, XIV. Benedek ellenpápa uralkodása idején. 1943-ban az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia(wd) tagjává választották.[93] Ugyanebben az évben végrendelkezett, amely megtiltotta leveleinek publikálását és műveinek dramatizálását.[94] 1944-ben megkapta az Országos Művészeti és Irodalmi Intézet(wd) szépirodalmi aranyérmét, amely egy rangos kitüntetés, amelyet egy szerző teljes teljesítményéért ítélnek oda.[95]

Cathernél 1945 decemberében mellrákot diagnosztizáltak, és 1946. január 14-én mastectomián esett át. Valószínűleg 1947 elején a rákja áttétet kapott a májába, és IV. stádiumú ráktá vált. kb. Egy évvel később, 1947. április 24-én Cather agyvérzésben halt meg, 73 évesen, a manhattani Park Avenue 570. szám alatti otthonában.[96][97] Cather halála után Edith Lewis Cather utasításai szerint megsemmisítette a Hard Punishments kéziratát.[98] Jaffrey(wd) délnyugati sarkában van eltemetve, a New Hampshire-i Old Burying Groundban,[99][100][101] ahol először járt, amikor Isabelle McClunghoz és férjéhez, Jan Hambourg(wd) hegedűművészhez[102] csatlakozott, a Shattuck Innben. (Későbbi életében rendszerint ott maradt az elzártság miatt.)[103][104] Lewist mintegy 25 évvel később Cather mellé temették.[105]

Bibliográfia

[szerkesztés]
Willa Cather Memorial Prairie Webster megyében, Nebraska államban

Regények

Novellák

Költészet

Magyarul

[szerkesztés]

Elektronikus dokumentum

[szerkesztés]

Magánélete

[szerkesztés]
Willa Cather a Mesa Verde vadonban, kb. 1915

A tudósok nem értenek egyet Cather szexuális identitásával kapcsolatban. Egyesek úgy vélik, hogy lehetetlen vagy anakronisztikus annak megállapítása, hogy volt-e vonzódása az azonos neműekhez,[106][107] míg mások nem értenek egyet.[108][109][110] Deborah Carlin kutató szerint Cather leszbikus mivoltának tagadása abban gyökerezik, hogy az azonos neműek iránti vágyat „Cather és jó hírnevének sértéseként” kezeli, nem pedig semleges történelmi perspektívából.[111] Melissa Homestead azzal érvelt, hogy Cather vonzódott Edith Lewishoz,[6] és így tette fel a kérdést: "Milyen bizonyítékra van szükség ahhoz, hogy ez leszbikus kapcsolat legyen? Fényképek kettejükről az ágyban? Ő is szerves része volt a kapcsolatnak. Cather élete, kreatívan és személyesen is."[9] A nőkkel való saját kapcsolatain túl Cather férfi karakterekre támaszkodását is felhasználták az azonos neműek iránti vonzalma gondolatának alátámasztására.[112] Harold Bloom(wd) "erotikusan kitérőnek" nevezi. művészetében" az uralkodó „társadalmi tabuk" miatt.[113]

Mindenesetre Cather felnőtt élete során a legszorosabb kapcsolatai nőkkel voltak. Ezek közé tartozott főiskolai barátja, Louise Pound(wd); a pittsburghi társasági szereplő, Isabelle McClung, akivel Cather Európába utazott, és akinek torontói otthonában szállt meg hosszabb látogatásokra;[114] az operaénekes, Olive Fremstad(wd);[115] és mindenekelőtt a szerkesztő Edith Lewis,[6] akivel Cather élete utolsó 39 évében élt együtt.[116]

Cather kapcsolata Lewisszal az 1900-as évek elején kezdődött. 1908-tól Cather 1947-es haláláig egy sor lakásban éltek együtt New Yorkban. 1913-tól 1927-ig Cather és Lewis a Greenwich Village-i Bank Street(wd) 5. szám alatt éltek.[117] Elköltöztek, amikor a Broadway–Seventh Avenue(wd) New York City metróvonal (jelenleg az 1-es, 2-es és 3-as vonatok) építése során a lakás lebontását tervezték.[118][119] Míg Lewist Cather hagyatékának irodalmi megbízottjává választották,[120] nem csupán Cather dokumentumainak titkára volt, hanem Cather alkotói folyamatának is szerves része volt.[121]

1922-től Cather a nyarakat Grand Manan(wd) szigetén töltötte New Brunswickben, ahol vásárolt egy házat a Fundy-öbölben(wd) található Whale Cove-ban.[122] Itt játszódik a "Before Breakfast" című novellája.[10][123] Nagyra értékelte a sziget elzártságát, és nem bánta, hogy nyaralójában nem volt sem beltéri vízvezeték, sem villany. Bárki, aki el akarja érni, megteheti táviraton vagy postai úton. 1940-ben, miután Kanada belépett a második világháborúba, abbahagyta Grand Manan látogatását, mivel az utazás lényegesen nehezebb volt; 1942-ben megkezdte az epehólyag-műtét utáni hosszú lábadozást, amely korlátozta az utazást.[124]

Cather határozottan magánszemélyként sok piszkozatot, személyes papírt és levelet megsemmisített, és másokat is megkért, hogy tegyék ugyanezt.[125] Míg sokan betartották, néhányan nem.[126] Akarata korlátozta a tudósok azon képességét, hogy a megmaradt személyes iratokból idézzenek.[94] De 2013 áprilisában megjelent a Willa Cather válogatott levelei – egy 566 levélből álló gyűjtemény, amelyet Cather írt barátoknak, családtagoknak és irodalmi ismerősöknek, például Thornton Wildernek és F. Scott Fitzgeraldnak –, két évvel Cather unokaöccse és második halála után. irodalmi végrehajtó, Charles Cather. Willa Cather levelezése feltárta jellemének és belső világának összetettségét.[127] A levelek nem árulnak el semmilyen intim részletet Cather személyes életéről, de „világossá teszik, hogy elsődleges érzelmi kötődései a nőkhöz fűződnek.”[128] A Nebraska-Lincoln Egyetem Willa Cather Archívuma dolgozik a teljes egészének digitalizálásán. írások, beleértve a magánlevelezést és a publikált műveket. 2021-ig mintegy 2100 levelet tettek szabadon hozzáférhetővé a nyilvánosság számára, saját publikált írásainak átírása mellett.[129][130]

Befolyások

[szerkesztés]

Cather csodálta Henry James nyelvhasználatát és jellemzését.[131] Míg Cather számos nő regényeit élvezte – köztük George Eliot,[132] a Brontë nővérek és Jane Austen –, a legtöbb női írót megvetéssel tekintette, és túlságosan szentimentálisnak ítélte őket. Az egyik kortárs kivétel Sarah Orne Jewett volt, aki Cather barátja és mentora lett. Jewett több dolgot is tanácsolt Cathernek: használjon női narrátorokat a fikcióiban (bár Cather inkább férfi perspektívát használt),[133][134] hogy írjon „saját országáról” (Az O Pioneers-t nagyrészt Jewettnek szentelte)[135][136][137] és olyan fikciót írjon, amely kifejezetten a nők közötti romantikus vonzalmat képviseli. Catherre hatással volt a Katherine Mansfield[75] munkája is, egy esszében méltatta Mansfield azon képességét, hogy „fényes sávot tud vetni a személyes kapcsolatok homályos birodalmába”.[138]

Cathernek nagy tisztelete volt a nebraskai síkságon életeket kovácsoló bevándorló családok iránt, és nagyra értékelte a fikcióit. A Red Cloudban található Burlington Depot(wd) vasútllomása sok furcsa és csodálatos embert hozott kisvárosába. Gyerekkorában bevándorló családokat látogatott meg a környéken, és „a legindokolatlanabb izgalommal” tért haza, úgy érezte, hogy „egy másik ember bőrébe került”. Red Cloudba tett utazása után 1916-ban Cather úgy döntött, hogy regényt ír gyerekkori barátja, Annie Sadilek Pavelka(wd)[139] életének eseményei alapján, egy bohém lányról, aki a My Ántonia címszereplőjének modellje lett.[51][140][141] Cathert is lenyűgözték a francia-kanadai quebeci úttörők, akik még lánykorában telepedtek le Red Cloud környékén.[142][143]

Egy 1927-ben, Edith Lewis-szal töltött rövid quebeci megálló során Cather ihletet kapott, hogy írjon egy regényt, amely abban a francia-kanadai városban játszódik. Lewis így emlékezett vissza: "Az első pillanattól fogva, amikor lenézett a [Chateau] Frontenac [Hotel] ablakaiból Quebec városának hegyes tetőire és normann(wd)[144] körvonalaira, Willa Cathert nem csupán felkavarta és elbűvölte, hanem el is nyűgözte az emlékek özöne, a felismerés, sejtésem szerint előhívta; rendkívüli francia jellege miatt, elszigetelten és évszázadokon át érintetlenül, mintegy csoda folytán ezen a nagy, nem francia kontinensen.” Cather 1931-ben fejezte be Shadows on the Rock című regényét, amely a 17. századi Quebecben játszódó történelmi regény;[145] később felkerült a Life magazin(wd) 1924–1944-es 100 kiemelkedő könyvének listájára.[146] A francia hatás számos más Cather-műben is megtalálható, köztük a Death Comes for the Archbishop (1927) és utolsó, befejezetlen, Avignonban játszódó regényében, a Hard Punishments-ben.[142]

Irodalmi stílusa és fogadtatása

[szerkesztés]

Noha Cather újságíróként kezdte írói pályafutását, különbséget tett az általa elsősorban informatívnak tartott újságírás és az általa művészeti ágnak tekintett irodalma között. Cather munkásságát gyakran jellemzik – és kritizálják[147] – mert nosztalgikus a hangvétele[75][148][149] és az amerikai síkságon eltöltött korai éveinek emlékeiből meríti témáit.[150][151] Következésképpen a hely érzése[7] szerves részét képezi munkásságának: visszatérően jelennek meg a földről,[152] a határról,[153] az úttörő fogalmakról és a nyugati tájakkal való kapcsolatokról.[154][155][156] Még akkor is, amikor hősnőit városi környezetben helyezte el, a hely befolyása kritikus volt, és az a mód, ahogyan ez a hatalom a helyiségek elrendezésén és a bútorokon keresztül megnyilvánult, nyilvánvaló olyan regényeiben, mint a My Mortal Enemy (Halálos ellenségem).[157] Noha aligha korlátozta magát arra, hogy kizárólag a Középnyugatról írjon, Cather gyakorlatilag elválaszthatatlan az általa aktívan ápolt középnyugati identitástól (annak ellenére, hogy nem volt „bennszülött” középnyugati állampolgár).[158] Míg Cather állítólag minden regényében jelentősen megváltoztatta irodalmi megközelítését,[159][160] ez az álláspont nem általános; egyes kritikusok azzal vádolják Cathert, hogy nincs kapcsolata korával, és nem alkalmaz kísérletezőbb technikákat írásában, például a tudatfolyamot.[161][162] Ugyanakkor mások arra törekedtek, hogy Cathert a modernisták mellé sorolják azáltal, hogy rámutat látszólag egyszerű romantikája szélsőséges hatásaira,[163] vagy elismeri saját „középútját”:

Mielőtt regényt írt volna, formálta és érlelte a művészetről alkotott elképzeléseit. Nem volt több oka követni Gertrude Steint és James Joyce-t, akiknek munkásságát tisztelte, mint nekik, hogy őt kövessék. Stílusa megoldja azokat a problémákat, amelyek érdekelték. Félúton akart állni az újságírók között, akiknek mindentudó objektivitása több tényt halmoz fel, mint amennyit bármely szereplő észre tudna venni, és a pszichológiai regényíró között, akinek a szubjektív nézőpontú történetek használata eltorzítja az objektív valóságot. Elméletét egy középúton dolgozta ki, az érzések alapján a tapasztalatokból válogatta ki a tényeket, majd világos, tárgyilagos stílusban mutatta be az élményt.[164]

A. S. Byatt angol regényíró azt írta, hogy Cather minden egyes művével újra feltalálta a regényformát, hogy megvizsgálja az emberi állapot időbeli változásait.[165] Cather különösen határregényeiben írt az élet szépségéről és rémületéről is.[166] Henry James száműzött szereplőihez hasonlóan, aki jelentős hatással volt a szerzőre,[167] Cather főszereplőinek többsége száműzött bevándorlóként él,[166] azonosulva a bevándorlók „hajléktalanság és száműzetés érzésével”, amely a követve saját, a határon élő száműzetés érzéseit. A környezetükkel való kapcsolatuk révén nyerik el közösségüket.[168] Susan J. Rosowski(wd) azt írta, hogy talán Cather volt az első, aki tiszteletre méltó pozíciót biztosított a bevándorlóknak az amerikai irodalomban.[169]

Öröksége

[szerkesztés]
Cather mellszobra, amelyet 1962-ben Paul Swan(wd) készített a Nebraska Hall of Fame(wd) számára.

1962-ben Willa Cather bekerült a Nebraskai Hírességek Csarnokába.

2023-ban Willa Cather szobrát helyezték el az Egyesült Államok Capitoliumának szoborcsarnokában(wd), a Nebraska állam egyik szobraként, Julius Sterling Morton(wd) szobrának helyére.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ http://www.pulitzer.org/prize-winners-by-year/1923, 2016. március 18.
  2. ↑ https://www.womenofthehall.org/inductee/willa-cather/
  3. ↑ 182
  4. ↑ Willa Cather | Pulitzer Prize-Winning Author & Novelist | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com , 2023. október 4. (Hozzáférés: 2023. november 14.)
  5. ↑ a b A Great Plains (franciául: Grandes Plaines), néha egyszerűen "the Plains", egy széles kiterjedésű síkság Észak-Amerikában.
  6. ↑ a b c d Edith Lewis (1882. december 22. – 1972. augusztus 11.) magazinszerkesztő volt a McClure's Magazine-nál(wd), az Every Week Magazine ügyvezető szerkesztője, valamint reklámszövegíró a J. Walter Thompsonnál(wd).
  7. ↑ a b A helyérzés (Sense of place) kifejezést sokféleképpen használták. Ez egy többdimenziós, összetett konstrukció, amelyet az emberek és a térbeli helyzetük közötti kapcsolat jellemzésére használnak. Jellemző, hogy egyes földrajzi helyeken van, míg máshol nincs, vagy másoknak nincs ilyen érzése vagy észlelése.
  8. ↑ A Back Creek a Potomac folyó 59,5 mérföld hosszú (95,8 km) mellékfolyója, amely a virginiai Frederick megyéből északra folyik a Nyugat-Virginiai keleti Panhandle tartományban(wd) található Berkeley megyébe.
  9. ↑ a b c A Walk in Willa Cather's Prairie (amerikai angol nyelven) 
  10. ↑ a b c Willa Cather: A Longer Biographical Sketch | Willa Cather Archive. cather.unl.edu . University of Nebraska-Lincoln
  11. ↑ Introduction: Willa Cather's southern connections, Willa Cather's southern connections : new essays on Cather and the South. University Press of Virginia (2000. november 4.). ISBN 0813919606 
  12. ↑ The women who make our novels. Dodd, Mead, 77. o. (1928. november 4.) 
  13. ↑ A Cadair Idris vagy a Cader Idris egy hegy a walesi Gwynedd Meirionnydd(wd) területén.
  14. ↑ (1984. december 1.) „The unknown, well‐known child in Cather's last novel”. Women's Studies 11 (3), 347–358. o. DOI:10.1080/00497878.1984.9978621. 
  15. ↑ 034-0162 Willow Shade. Virginia Department of Historic Resources
  16. ↑ (1988) „New Letters From Willa Cather”. Western American Literature 23 (3), 223–227. o. DOI:10.1353/wal.1988.0160. 
  17. ↑ (1973) „What Happened to the Rest of the Charles Cather Family?”. Nebraska History 54, 619–624. o. 
  18. ↑ Walter, Katherine. „About The Red Cloud Chief”, University of Nebraska-Lincoln 
  19. ↑ (1982) „The Childhood Worlds of Willa Cather”. Great Plains Quarterly 2 (4), 204–209. o. ISSN 0275-7664. JSTOR 24467936. 
  20. ↑ (1991) „The Art of Conflict: Willa Cather's Last Three Novels”. South Central Review 8 (4), 41–58. o. DOI:10.2307/3189622. ISSN 0743-6831. JSTOR 3189622. 
  21. ↑ (1962) „Willa Cather: A Voice from the Prairie”. Southwest Review 47 (3), 248–258. o. ISSN 0038-4712. JSTOR 43471124. 
  22. ↑ (1999–2000) „Willa Cather: Transitional Objects and Creativity”. Imagination, Cognition and Personality 19 (2), 133. o. DOI:10.2190/5EWU-VPYK-A6LK-J5KW. 
  23. ↑ Willa Cather's Biography. Willa Cather Foundation . Willa Cather Foundation. (Hozzáférés: 2021. május 14.)
  24. ↑ (1949) „Willa Cather Essayist and Dramatic Critic: 1891–1895”. Prairie Schooner 23 (4), 393–400. o. ISSN 0032-6682. JSTOR 40624175. 
  25. ↑ a b 1927: LINCOLN | Willa Cather Archive. cather.unl.edu , 1927. június 2. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
  26. ↑ a b (1981) „Willa Cather at Home Monthly”. Biography 4 (3), 227–248. o. DOI:10.1353/bio.2010.0814. 
  27. ↑ Walter, Katherine: Early Nebraska Journalist. University of Nebraska-Lincoln. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  28. ↑ (2010) „Edith Lewis as Editor, Every Week Magazine, and the Contexts of Cather's Fiction”. Cather Studies 8. 
  29. ↑ title=In Quest of General Pershing|first=Frank|last=Vandiver|event=Annual dinner of the Beta of Texas Chapter of Phi Beta Kappa|location=Cohen House, Rice University|date=May 2, 1962|url=https://scholarship.rice.edu/bitstream/handle/1911/62848/article_RIP482_part3.pdf
  30. ↑ (Spring 2007) „The Good, The Bad, And The Ignored Immigrants In Willa Cather's O Pioneers!”. Great Plains Quarterly 27 (2), 101–115. o. (Hozzáférés: 2021. január 23.) 
  31. ↑ (1976) „Willa Cather and the Indian Heritage”. Twentieth Century Literature 22 (4), 433–443. o. DOI:10.2307/440584. ISSN 0041-462X. JSTOR 440584. 
  32. ↑ (1968) „Mythic Motivation in Willa Cather's "O Pioneers!"”. Western Folklore 27 (1), 19–25. o. DOI:10.2307/1498768. ISSN 0043-373X. JSTOR 1498768. 
  33. ↑ Lowry, Patricia. „Places: In search of Willa Cather's East End haunts”, Pittsburgh Post-Gazette, 2008. december 8. (Hozzáférés: 2010. július 20.) 
  34. ↑ „Willa Cather's Prose Captured Pittsburgh”, Pittsburgh Post-Gazette, 1973. július 18., 31. oldal 
  35. ↑ And Death Comes for Willa Cather, Famous Author Archiválva 2015. december 10-i dátummal a Wayback Machine-ben., Pittsburgh Sun-Telegraph, April 25, 1947
  36. ↑ Paintings and Drawings in Willa Cather's Prose: A Catalogue Raisonné. University of Nebraska-Lincoln, 13. o. (1993. november 4.) 
  37. ↑ „Author Snubs City's Mills, Praises Poet”, The Pittsburgh Press, 1934. június 23., 44. oldal 
  38. ↑ „Willa Cather, Author, Dies”, The Pittsburgh Press, 1947. április 25., 2. oldal 
  39. ↑ „Week's Outing to Cincinnati”, The Pittsburgh Press, 1896. július 26., 4. oldal 
  40. ↑ Willa Cather: The Writer and Her World. University Press of Virginia, 90. o. (2000). ISBN 978-0-813-91996-6 
  41. ↑ „Willa Cather and Dorothy Canfield Fisher”. Cather Studies 1. 
  42. ↑ The one hundred best books by American women during the past hundred years, 1833–1933, as chosen for the National council of women. Associated authors service, 53. o. (1933. november 4.) 
  43. ↑ (2013) „The Standard Oil Treatment: Willa Cather, "The Life of Mary Baker G. Eddy", and Early Twentieth Century Collaborative Authorship”. Studies in the Novel 45 (3), 328–348. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594846. 
  44. ↑ Healing the Nation: Literature, Progress, and Christian Science. Indiana University Press (2017. november 4.) 
  45. ↑ (2008) „Willa Cather, Alexander's Bridge Historical essay and explanatory notes by Tom Quirk, textual essay and editing by Frederick M. Link.”. American Studies in Scandinavia 40 (1–2), 167–170. o. DOI:10.22439/asca.v40i1-2.4688. 
  46. ↑ (1924) „Willa Cather”. The North American Review 219 (822), 641–652. o. ISSN 0029-2397. JSTOR 25113302. 
  47. ↑ The Atlantic. November 1912, p. 683.
  48. ↑ Willa Cather's gift of sympathy. Southern Illinois University Press, 9. o. (1962. november 4.) 
  49. ↑ (1997. július 1.) „The Work That Came Before the Art: Willa Cather as Journalist, 1893–1912” (angol nyelven). American Journalism 14 (3–4), 425–440. o. DOI:10.1080/08821127.1997.10731934. ISSN 0882-1127. 
  50. ↑ (2013) „The Nature of the Life of the Artist in Willa Cather's "The Song of the Lark"”. CEA Critic 75 (3), 270–277. o. ISSN 0007-8069. JSTOR 44378518. 
  51. ↑ a b c (2013) „Possession and Publication: Willa Cather's Struggle to Save "My Ántonia"”. Studies in the Novel 45 (3), 460–475. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594852. 
  52. ↑ (2018. szeptember 1.) „Wandering over Boundless Fields: The Fiction of Willa Cather and the Reformation of Communal Memory”. American Political Thought 7 (4), 565–587. o. DOI:10.1086/699908. 
  53. ↑ (2018. május 19.) „Landscape Metaphysics: Narrative Architecture and the Focalisation of the Environment” (angol nyelven). English Studies 99 (4), 398–411. o. DOI:10.1080/0013838X.2018.1475594. ISSN 0013-838X. 
  54. ↑ „Ranks Miss Cather 1st Woman Novelist”, Hastings Daily Tribune, 1919. március 15., 5. oldal 
  55. ↑ „The Greatness of Willa Cather”, The Times Dispatch (Richmond, VA), 1947. április 29., 8. oldal 
  56. ↑ Omaha World-Herald, April 9, 1921.
  57. ↑ (1998) „Inadvertent Echoes or 'An Instance of Apparent Plagiarism'? Cather's "My Ántonia, A Lost Lady" and Fitzgerald's "The Great Gatsby"”. Études Anglaises 51 (3), 326. o. 
  58. ↑ A Houghton Mifflin Harcourt amerikai kiadó tankönyveket, oktatási technológiai anyagokat, értékeléseket és referenciaműveket adott ki.
  59. ↑ a b c d e Claridge, Laura. The lady with the Borzoi: Blanche Knopf, Literary Tastemaker Extraordinaire, First, Farrar, Straus and Giroux, 63–65. o. (2016). ISBN 978-0-374-11425-1. OCLC 908176194 
  60. ↑ (2013) „"Dear Alfred"/"Dear Miss Cather": Willa Cather and Alfred Knopf, 1920—1947”. Studies in the Novel 45 (3), 387–407. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594849. 
  61. ↑ (2013) „Speaking Volumes: Embodying Cather's Works”. Studies in the Novel 45 (3), 519–537. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594855. 
  62. ↑ a b (2013) „Canonical in the 1930s: Willa Cather's "Death Comes for the Archbishop" in the Modern Library Series”. Studies in the Novel 45 (3), 476–499. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594853. 
  63. ↑ (2011) „Sacred Spaces, Profane "Manufactories": Willa Cather's Split Artist in The Professor's House and My Mortal Enemy”. Western American Literature 46 (1), 4–24. o. DOI:10.1353/wal.2011.0035. 
  64. ↑ (2004. október 1.) „Willa Cather's Voyage Perilous: A Case for One of Ours”. Women's Studies 33 (7), 907–931. o. DOI:10.1080/00497870490503851. 
  65. ↑ On the Sexist Reception of Willa Cather's World War I Novel. Literary Hub , 2019. október 21.
  66. ↑ Troubling Bodies in the Fiction of Willa Cather. University of North Carolina at Chapel Hill, 5. o. (2011. november 4.) 
  67. ↑ (1933) „The Case against Willa Cather”. The English Journal 22 (9), 703–710. o. DOI:10.2307/804321. ISSN 0013-8274. JSTOR 804321. 
  68. ↑ (1988) „Becoming Noncanonical: The Case Against Willa Cather”. American Quarterly 40 (1), 110–126. o. DOI:10.2307/2713144. ISSN 0003-0678. JSTOR 2713144. 
  69. ↑ (2021. január 2.) „Making Good Americans: The Politics of Willa Cather's Death Comes for the Archbishop”. Perspectives on Political Science 50 (1), 52–61. o. DOI:10.1080/10457097.2020.1830673. ISSN 1045-7097. 
  70. ↑ (2005) „Review of Willa Cather and Material Culture: Real-World Writing, Writing the Real World”. South Atlantic Review 70 (2), 182–186. o. ISSN 0277-335X. JSTOR 20064654. 
  71. ↑ A Lost Lady (film)
  72. ↑ „Willa Cather Novel Loses Much in the Screen Story”, Evening Star (Washington, D.C.), 1934. november 17., 21. oldal 
  73. ↑ „Literary Topics”, Hartford Courant, 1934. szeptember 5., 8. oldal 
  74. ↑ Decker, James M. (2003. április 1.). „Willa Cather and the Politics of Criticism”. Modern Language Review. DOI:10.2307/3737843. JSTOR 3737843. 
  75. ↑ a b c (1997) „Affect-Genealogy: Feeling and Affiliation in Willa Cather”. American Literature 69 (1), 5–37. o. DOI:10.2307/2928167. ISSN 0002-9831. JSTOR 2928167. 
  76. ↑ Homestead, Melissa (2017). "Yet More Cather-Knopf Correspondence". Willa Cather Review. 59 (2): 3.
  77. ↑ "What now?": Willa Cather's successful male professionals at middle age middle age. California State University, San Bernardino, 6. o. (2006. november 4.) 
  78. ↑ APS Member History. search.amphilsoc.org . (Hozzáférés: 2023. június 16.)
  79. ↑ Dorothy Canfield Fisher (March 5 [1939) | Willa Cather Archive]. cather.unl.edu , 1939. március 5.
  80. ↑ Ferris Greenslet (October 12 [1938) | Willa Cather Archive]. cather.unl.edu , 1938. október 12. „They were the two people dearest to me.”
  81. ↑ Mary Willard (May 6, 1941) | Willa Cather Archive. cather.unl.edu , 1941. május 6. „I have waited for some days to turn to you, because I seemed unable to utter anything but a cry of grief and bitter disappointment. Only Isabelle's death and the death of my brother Douglass have cut me so deep. The feeling I have, all the time, is that so much of my life has been cut away.”
  82. ↑ The Wild is Always There: Canada through the eyes of foreign writers. Alfred A. Knopf Canada, 215. o. (1993. november 4.). ISBN 978-0-39428-023-3 
  83. ↑ (1982) „Marriage and Friendship in "My Ántonia"”. Great Plains Quarterly 2 (4), 224–231. o. ISSN 0275-7664. JSTOR 24467939. 
  84. ↑ (1986) „An Interesting Willa Cather Letter”. American Literature 58 (1), 109–111. o. DOI:10.2307/2925947. ISSN 0002-9831. JSTOR 2925947. 
  85. ↑ Willa Cather. Macmillan Education, 13. o. (1990. november 4.). ISBN 978-0-33342-360-8 
  86. ↑ „Putting Cather into Perspective”, The Philadelphia Inquirer, 1990. március 4., 3-J. oldal 
  87. ↑ (1997) „Willa Cather's Sapphira and the Slave Girl: Extending the Boundaries of the Body”. College Literature 24 (2), 97–108. o. ISSN 0093-3139. JSTOR 25112300. 
  88. ↑ „Sensational Autobiography Chosen”, The Times Dispatch (Richmond, Virginia), 1940. december 8., 76. oldal 
  89. ↑ (2009) „Breaking Fresh Ground: New Releases from the Willa Cather Edition”. Resources for American Literary Study 34, 215–222. o. DOI:10.7756/rals.034.009.215-222. ISSN 0048-7384. JSTOR 26367245. 
  90. ↑ Youth and the Bright Medusa: The Willa Cather Scholarly Edition. University of Nebraska Press (2009. november 4.) 
  91. ↑ Cather's Homecomings, Willa Cather : family, community, and history (the BYU symposium). Brigham Young University, Humanities Publications Center, 52. o. (1990. november 4.). ISBN 0842522999 
  92. ↑ (2007) „Icons and Willa Cather”. Cather Studies 7. DOI:10.2307/j.ctt1djmfsp.23. 
  93. ↑ Women's History Month (angol nyelven). American Academy of Arts & Sciences . (Hozzáférés: 2021. február 3.)
  94. ↑ a b (2017) „Why Obscure the Record? The Psychological Context of Willa Cather's Ban on Letter Publication”. Biography 40 (3), 399–424. o. ISSN 0162-4962. JSTOR 26405083. 
  95. ↑ „MISS CATHER WINS INSTITUTE AWARD”, The New York Times, 1944. január 28., 13. oldal 
  96. ↑ „Author of Lost Lady Won the Pulitzer Prize in 1922 for Writing One of Ours”, The New York Times , 1947. április 25. (Hozzáférés: 2014. január 18.) „Willa Sibert Cather, noted American novelist, died at 4:30 P.M. yesterday in her home at 570 Park Avenue. After Miss Cather's death a secretary, who was with her at the time, was too upset to talk about it. It was reported that death was due to a cerebral hemorrhage. The author was 70 years old in December.” 
  97. ↑ „Visiting Willa Cather: Sabbatical of the Heart”, The Shreveport Journal, 1980. február 13., 52. oldal 
  98. ↑ (2010. december 24.) „Cather, Willa”. The Encyclopedia of Twentieth-Century Fiction II. DOI:10.1002/9781444337822.wbetcfv2c005. 
  99. ↑ Wilson, Scott. Resting Places: The Burial Sites of More Than 14,000 Famous Persons, 3d ed.: 2 (Kindle Location 7776). McFarland & Company, Inc., Publishers. Kindle Edition.
  100. ↑ „Scholars ponder why writer of Plains chose burial in East”, Chicago Tribune, 2003. július 13. (Hozzáférés: 2021. február 2.) 
  101. ↑ (2008) „Nebraska, New England, New York: Mapping the Foreground of Willa Cather and Edith Lewis's Creative Partnership”. Western American Literature 43 (1), 46. o. DOI:10.1353/wal.2008.0050. 
  102. ↑ (1986) „The "Case" of Willa Cather”. Western American Literature 20 (4), 275–299. o. DOI:10.1353/wal.1986.0072. 
  103. ↑ Jaffrey: Willa Cather's Last Page, 2008. szeptember 9. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  104. ↑ (2005) „Willa Cather in Jaffrey”. Studies in Jaffrey History 1, 5. o. 
  105. ↑ „Edith Lewis, Friend of Willa Cather”, The New York Times , 1972. augusztus 12. (Hozzáférés: 2018. február 7.) 
  106. ↑ My Antonia, New, Oxford University Press, xiii. o. (2008). ISBN 978-0-19953-814-0 
  107. ↑ What's in Cather's Letters (amerikai angol nyelven) (2013. április 9.) 
  108. ↑ Willa Cather, queering America. Columbia University Press, 25. o. (1999). ISBN 978-0-23111-325-0 
  109. ↑ „Issues of Gender and Lesbian Love: Goblins in "The Garden Lodge"”. Cather Studies 2. 
  110. ↑ „Cather and the New Canon: "The Old Beauty" and the Issue of Empire”. Cather Studies 3. „Despite her sympathetic portraits of northern and eastern European gentile immigrants and her own status as a closeted lesbian writer in an increasingly homophobic era, Willa Cather was in key ways reactionary and racist.” 
  111. ↑ (2001. január 1.) „Review of Willa Cather's Sexual Aesthetics and the Male Homosexual Literary Tradition by John P. Anders & Willa Cather and the Politics of Criticism by Joan Acocella”. Great Plains Quarterly 21 (1). 
  112. ↑ Willa Cather : the emerging voice, 215–216. o. (1987). ISBN 978-0-19504-132-3 
  113. ↑ Genius: A Mosaic of One Hundred Exemplary Creative Minds. Warner, 633. o. (2002) 
  114. ↑ The Wild is Always There: Canada through the eyes of foreign writers. Alfred A. Knopf Canada, 214. o. (1993. november 4.). ISBN 0-394-28023-7 
  115. ↑ (2000) „Between Registers: Coming In and Out Through Musical Performance in Willa Cather's The Song of the Lark”. Legacy 17 (2), 187–198. o. DOI:10.1353/leg.2000.0003. ISSN 0748-4321. JSTOR 25679337. 
  116. ↑ (2020. szeptember 1.) „The Outsider's Edge: Geography, Gender, and Sexuality in the Local Color Movement”. Sociological Forum 35 (3), 628–647. o. DOI:10.1111/socf.12622. 
  117. ↑ (2004) „Willa Cather's Greenwich Village: New Contexts for "Coming, Aphrodite!"”. Studies in American Fiction 32 (1), 59–80. o. DOI:10.1353/saf.2004.0009. 
  118. ↑ All Around the Town: Amazing Manhattan Facts and Curiosities, Second, 66. o. (2011). ISBN 978-0-823-23174-4 
  119. ↑ (1991) „Autobiography as Journey in The Professor's House”. Studies in American Fiction 19 (2), 203–215. o. DOI:10.1353/saf.1991.0019. 
  120. ↑ (2013) „"As the Result of Many Solicitations": Ferris Greenslet, Houghton Mifflin, and Cather's Career”. Studies in the Novel 45 (3), 369–386. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594848. 
  121. ↑ (2013) „Willa Cather, Edith lewis, and Collaboration: The Southwestern Novels of the 1920s and Beyond”. Studies in the Novel 45 (3), 408–441. o. ISSN 0039-3827. JSTOR 23594850. 
  122. ↑ A Whale Cove egy öböl a Grand Manan-szigeten, North Headben (New Brunswick, Kanada).
  123. ↑ (1992) „Alice Munro's Willa Cather”. Canadian Literature 134 (Autumn 1992), 43–57. o. 
  124. ↑ (2000) „Willa Cather and Sigrid Undset: The Correspondence in Oslo”. Resources for American Literary Study 26 (2), 240. o. DOI:10.1353/rals.2000.0024. 
  125. ↑ (2018) „A Will for Willa Cather”. Missouri Law Review 83 (3). 
  126. ↑ (2009) „Between Candor and Concealment: Willa Cather and (Auto)Biography”. Biography 32 (3), 467–492. o. ISSN 0162-4962. JSTOR 23540820. 
  127. ↑ Christopher Benfey. Willa Cather's Correspondence Reveals Something New: The rage of a great American novelist, The New Republic, October 12, 2013.
  128. ↑ Schuessler, Jennifer. "O Revelations! Letters, Once Banned, Flesh Out Willa Cather". The New York Times. March 22, 2013, A1.
  129. ↑ About | Willa Cather Archive. cather.unl.edu . (Hozzáférés: 2019. december 26.)
  130. ↑ The Complete Letters | Willa Cather Archive. cather.unl.edu . (Hozzáférés: 2021. február 3.)
  131. ↑ The World and the Parish: Willa Cather's Articles and Reviews, 1893–1902, [Repr. of the 1970], University of Nebraska Press, 248. o. (2004). ISBN 978-0-80321-544-3 
  132. ↑ (1992) „Willa Cather's Women: Gender, Place, and Narrativity in "O Pioneers!" and "My Ántonia"”. Great Plains Quarterly 12 (4), 242–253. o. ISSN 0275-7664. JSTOR 23531660. 
  133. ↑ „THE POINT OF VIEW WAS MASCULINE”, The New York Times, 1983. szeptember 11., 92. oldal 
  134. ↑ (2015) „Cather's Jewett: Relationship, Influence, and Representation”. Cather Studies 10. DOI:10.2307/j.ctt1d98c6j.12. 
  135. ↑ (1973) „The Sculptor and the Spinster: Jewett's "Influence"on Cather”. Colby Quarterly 10 (3), 168–178. o. 
  136. ↑ (1956) „The Literary Relationship of Sarah Orne Jewett and Willa Sibert Cather”. The New England Quarterly 29 (4), 472–492. o. DOI:10.2307/362140. ISSN 0028-4866. JSTOR 362140. 
  137. ↑ (1962) „Willa Cather: From Alexander's Bridge to My Antonia”. Twentieth Century Literature 7 (4), 147–158. o. DOI:10.2307/440922. ISSN 0041-462X. JSTOR 440922. 
  138. ↑ Not Under Forty. Alfred A. Knopf, 135. o. (1936) 
  139. ↑ Anna (Annie) Sadilek Pavelka leginkább Willa Cather 1918-as, Az én Ántóniám című regényében szereplő Antonia Shimerda karakterének valódi ihletőjeként ismert.
  140. ↑ (1989) „First Loves: Willa Cather's Niel Herbert and Ivan Turgenev's Vladimir Petrovich”. Studies in American Fiction 17 (1), 81. o. DOI:10.1353/saf.1989.0007. 
  141. ↑ (1994) „Jejich Antonie: Czechs, the Land, Cather, and the Pavelka Farmstead”. Great Plains Quarterly 14 (2), 85–106. o. ISSN 0275-7664. JSTOR 23531597. 
  142. ↑ a b Danker, Kathleen (Winter 2000). "The Influence of Willa Cather's French-Canadian Neighbors in Nebraska in Death Comes for the Archbishop and Shadows on the Rock." Great Plains Quarterly. p. 34.
  143. ↑ (2016) „A French Canadian Community Becomes 'French Country': The 1912 Funeral at the Center of Cather's O Pioneers!”. Willa Cather Newsletter & Review 59 (1), 21–26. o. (Hozzáférés: 2021. február 3.) 
  144. ↑ A normann építészet kifejezést a 11. és 12. században a normannok által az uralmuk vagy befolyásuk alatt álló különböző országokban kialakított román építészeti stílusok kategorizálására használják.
  145. ↑ (2010) „"Shadows On The Rock": A Book in American English Ezra Pound Gave His Daughter That She Might Learn His Mother Tongue And More”. Paideuma 37, 245–265. o. ISSN 0090-5674. JSTOR 24726727. 
  146. ↑ Canby, Henry Seidel. "The 100 Outstanding Books of 1924–1944". Life, August 14, 1944. Chosen in collaboration with the magazine's editors.
  147. ↑ (2002) „Love and Disappointment: Gamel Woolsey's unpublished novel Patterns on the Sand”. Powys Notes 14 (1–2), 5–12. o. 
  148. ↑ (1996) „Love Is Home-Sickness": Nostalgia and Lesbian Desire in "Sapphira and the Slave Girl”. Novel: A Forum on Fiction 29 (2), 184–205. o. DOI:10.2307/1345858. ISSN 0029-5132. JSTOR 1345858. 
  149. ↑ (2009. július 1.) „Crossing the water: Willa Cather and the transatlantic imaginary”. European Journal of American Culture 28 (2), 125–140. o. DOI:10.1386/ejac.28.2.125_1. 
  150. ↑ (1995) „Willa Cather's Ecology of Place”. Western American Literature 30 (1), 37–51. o. DOI:10.1353/wal.1995.0050. 
  151. ↑ (1990) „Pastoralism and its Discontents: Willa Cather and the Burden of Imperialism”. Mosaic: A Journal for the Interdisciplinary Study of Literature 23 (1), 31–44. o. ISSN 0027-1276. JSTOR 24780573. 
  152. ↑ (Spring 2010) „Narrative Mappings of the Land as Space and Place in Willa Cather's O Pioneers!”. Great Plains Quarterly 30 (2). 
  153. ↑ (2020. december 17.) „Naming Fields: The Loss of Narrative in Farming” (angol nyelven). New England Review 41 (4), 126–134. o. DOI:10.1353/ner.2020.0123. ISSN 2161-9131. 
  154. ↑ „The town Willa Cather couldn't leave behind”, The Anniston Star, 2002. szeptember 7., 10. oldal 
  155. ↑ (1966) „The Western Humanism of Willa Cather” (angol nyelven). Western American Literature 1 (2), 75–90. o. DOI:10.1353/wal.1966.0004. ISSN 1948-7142. 
  156. ↑ (1936) „Willa Cather and the West” (angol nyelven). University of Toronto Quarterly 5 (4), 544–566. o. DOI:10.3138/utq.5.4.544. ISSN 1712-5278. 
  157. ↑ Winters, Laura. Willa Cather: Landscape and Exile. Selinsgrove: Susquehanna University Press, 58. o. (1993). ISBN 978-0-9456-3656-4 
  158. ↑ Writing Willa Cather (amerikai angol nyelven). Cleveland Review of Books . (Hozzáférés: 2021. december 21.)
  159. ↑ (1972) „Hagiographical Style in Death Comes for the Archbishop” (angol nyelven). University of Toronto Quarterly 41 (4), 293–307. o. DOI:10.3138/utq.41.4.293. ISSN 1712-5278. 
  160. ↑ (1968) „Willa Cather: Individualism and Style”. Colby Quarterly 8 (2), 35–55. o. 
  161. ↑ (2011. október 1.) „Introduction”. Cather Studies 9, x. o. DOI:10.2307/j.ctt1df4gfg.4. 
  162. ↑ (1981) „Willa Cather's Experimental Southern Novel”. The Mississippi Quarterly 35 (1), 3–14. o. ISSN 0026-637X. JSTOR 26474933. 
  163. ↑ (2020. szeptember 17.) „Willa Cather's Naivete” (angol nyelven). Twentieth-Century Literature 66 (3), 305–332. o. DOI:10.1215/0041462X-8646863. ISSN 2325-8101. 
  164. ↑ (1968. június 1.) „Willa Cather: Individualism and Style”. Colby Library Quarterly 8 (2), 1–21. o. 
  165. ↑ Byatt, A. S.. „American pastoral”, The Guardian , 2006. december 8. (Hozzáférés: 2014. január 23.) 
  166. ↑ a b Willa Cather and the Politics of Criticism. University of Nebraska Press, 5–6. o. (2000. november 4.). ISBN 978-0-803-21046-2 
  167. ↑ (2003. június 1.) „Willa Cather as Equivocal Icon”. Presentations, Talks, and Seminar Papers – Department of English, 5. o. 
  168. ↑ Willa Cather and the Myth of American Migration. University of Illinois Press, 17, 88. o. (1995. november 4.). ISBN 978-0-252-06481-4 
  169. ↑ The Voyage Perilous: Willa Cather's Romanticism. University of Nebraska Press, 45. o. (2001. november 4.). ISBN 978-0-803-28986-4 

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Willa Cather című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Willa_Cather&oldid=27566477”