Sztrájk
A sztrájk munkaviszonyban álló munkavállalók csoportosan végrehajtott munkabeszüntetése. Célja a bérek emelése, a körülmények javítása (például: munkahelyi kedvezmények elérése, a munkarend elviselhetővé tétele, a kollektív szerződés megerősítése) vagy más szociális jog kivívása. Nyomásgyakorlás céljából szokás a sztrájk kilátásba helyezése is. A politikai sztrájk célja a kormányzati döntések befolyásolása.
Etimológia
[szerkesztés]A „sztrájk” szó angol eredetű (strike), német közvetítéssel került a magyar nyelvbe. Franciául grève, spanyolul huelga. Magyar megfelelője a „munkabeszüntetés”.
Formái
[szerkesztés]
A sztrájk számos formája különböztethető meg:
- munkalassító
- túlzottan előírásszerű vagy pedig megszakításos
- ülősztrájk
- általános (ha a gazdaság munkavállalóira általában kiterjed)
- teljes sztrájk (egy adott szektor dolgozóinak munkabeszüntetése)
- vadsztrájk (akkor is jogszerű a sztrájk, ha nem a szakszervezet áll mögötte, hanem az alkalmazottak szervezik azt)
- védekező, illetve támadó sztrájk (elbocsátásokra vagy egyéb munkaadói lépésekre válaszként történik a munka beszüntetése vagy azt megelőzendően)
- harci
- figyelmeztető (a figyelmeztető sztrájk esetén csak átmeneti a munkabeszüntetés, és kilátásba helyezik a valódi, azaz a harci sztrájkot)
- demonstrációs sztrájk (a munkavállalók úgy tiltakoznak, hogy a munkavégzés közben nem áll le).
Jogszerűség
[szerkesztés]
Fontos, hogy a sztrájk alatt a munkaviszony szünetel, tehát a dolgozónak nem kell munkát végeznie, a munkaadó pedig erre az időtartamra értelemszerűen nem fizet számára bért. A két félnek a sztrájk során is együtt kell működnie. Mivel a sztrájkban való részvétel (vagy akár annak szervezése) jogszerű, ezért a munkavállaló ilyenkor a munkaviszonyból eredő kötelezettségét nem sérti meg, tehát utólag vele szemben emiatt semmiféle intézkedésre nem kerülhet sor. Másfelől azt is figyelembe kell venni, hogy azokat a dolgozókat, akik nem vesznek részt a munkabeszüntetésben, a munkavállaló kötelezheti a sztrájkolók munkaköréhez tartozó feladatok ellátására, illetve rendkívüli munkavégzést is elrendelhet a részükre.
A sztrájkjog Magyarországon
[szerkesztés]Magyarországon az Alkotmány[1] és az azt követő Alaptörvény[2] is rögzíti a sztrájkjogot, és a vonatkozó sztrájkról szóló törvényt[3] 1989-ben fogadták el. A törvény kimondja: a dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására – az e törvényben meghatározott feltételek szerint – megilleti a sztrájk joga. A jogszabályok világosan rögzítik a sztrájkhoz kapcsolódó önkéntességet: a munkabeszüntetésre nem kötelezhető senki, és arra sem lehet kényszeríteni senkit, hogy a jogszerű sztrájkot befejezze.
A sztrájkhoz fűződő jogokról A munka törvénykönyve is rendelkezik.[4] Kimondja például, hogy sztrájk kezdeményezhető, ha a felek között a vitatott kérdést érintő egyeztető eljárás hét napon belül nem vezetett eredményre, vagy az egyeztető eljárás a sztrájkot kezdeményező félnek fel nem róható okok miatt nem jött létre. Az egyeztetés alatt is sor kerülhet munkabeszüntetésre, ám csak egyszeri alkalommal, kétórás időtartamra.
Korlátai
[szerkesztés]A magyar törvény szerint nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Az államigazgatásban dolgozók esetében pedig a kormány és a szakszervezetek megállapodásában rögzített egyes szabályok mellett kerülhet sor munkabeszüntetésre. A közlekedési, távközlési dolgozók, valamint az áram, víz, gázszolgáltatók esetében akkor kerülhet sor munkabeszüntetésre, ha a lakosság számára az elégséges szolgáltatást még a sztrájk közben is tudják biztosítani. (Sajnos nem tér ki az elégséges szolgáltatás részletesebb kifejtésére, és elmaradása esetén annak szankcionálására sem.)
bár a sztrájktörvény módosításához 2/3-ados többség szükséges, nem lapíthatnak tovább a politikai szereplők, olyan módosításra volna szükség, amely továbbra is tiszteletben tartja a sztrájkolók jogát, de védi a vétlen lakosságot és a munkavállalókat
Sztrájk akkor sem indítható, ha érvényes kollektív szerződés megváltoztatására irányul, ha a munkabeszüntetés veszélyeztetné az életet, a testi épséget vagy a környezetet, elemi kár elhárítását gátolná, és természetesen jogellenes az alkotmányba ütköző cél érdekében indított sztrájk is.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) nem ismeri el a sztrájkjogot politikai érdekek érvényesítésére.
Egyes országokban a sztrájk általában tilos, más országokban csak bizonyos foglalkozások űzőit (például katonákat, rendőröket, tűzoltókat) tiltanak el a sztrájktól.
Története
[szerkesztés]
Az első dokumentált sztrájk az ókori Egyiptomban történt, III. Ramszesz fáraó idején, i. e. 1160 körül. Korábban is voltak hasonló események, de ezekről nem maradt fenn leírás, csak utalás. A legkorábbi ilyen Hufu korára tehető, az i. e. 26. századra. Magyarországon először a besztercebányai ötvösmunkások sztrájkoltak 1525-ben, őket a kolozsvári ötvöscéh legényei követték 1573-ban és 1576-ban.
Az ókori ipari műhelyekben, majd a középkorban is előfordultak munkabeszüntetések a céhes ipar s még inkább a manufaktúrák keretében, a sztrájkok igazi jelentősége a kapitalizmus korában, a gyárak megjelenése, a nagyüzemi proletariátus kialakulása után, a 18. század végén és a 19. század elején bontakozott ki. Kezdetben a munkások ösztönös tiltakozásának eszköze volt a kizsákmányolás növelése ellen, később a szakszervezetek irányításával céltudatosan és szervezetten zajlott le. Eleinte csak egy üzemen, majd egy városon belül egy-egy meghatározott iparágra terjedt ki és többnyire gazdasági jellegű volt. Az 1830 - 1840-es években a legfejlettebb tőkésállamban, Nagy Britanniában jelentkeztek először a választójog megadásáért vívott politikai sztrájkok a chartista mozgalom keretében, amelyek aztán minden fejlettebb államban tért hódítottak. Sokan a mexikói forradalom közvetlen előzményeinek tekintik az 1906-os cananeai és az 1907-es Río Blancó-i sztrájkokat.[5][6] A szociáldemokrata, illetve a szocialista pártok a 19. század végén és a 20. század elején több államban szerveztek politikai sztrájkot. Miután az általános sztrájknak mint a fegyveres felkelés előkészületének szerepe az 1905-1907-es orosz polgári demokratikus forradalom során kibontakozott, a jobboldali szociáldemokrata igyekezett visszatartani a proletariátust az általános sztrájktól. Oroszországban az első világháború idején, az 1916-os és az 1917 eleji nagy sztrájkok a tömegek háborúellenességét és forradalmi hangulatát juttatták kifejezésre. 1917 nyarán egymást követő hatalmas sztrájkok a bolsevikok politikáját támogatták az Ideiglenes Kormány ellen. Az 1917-es októberi orosz forradalom hatására világméretekben addig a legnagyobb sztrájkhullám bontakozott ki. Ezek közül a legjelentősebbek voltak az 1918 januárjában Ausztriában és Magyarországon, 1918 novemberében Németországban 1919 elején Olaszországban lezajlott általános sztrájkok és az általános vasutas sztrájk 1920-ban Franciaországban. A két világháború közötti időszakban, amikor a sztrájkok szervezésében és vezetésében már jelentős szerepük volt az októberi szocialista forradalom után alakult új típusú forradalmi munkáspártoknak, legnagyobb szabásúak az 1926-os angol általános, az 1925-1926-os hongkongi, az 1934-es franciaországi sztrájkok voltak. Jóllehet a fasiszta államok korlátozták vagy megszüntették a munkások jogát, egyes a fasiszták megszállása alatt álló államokban - mint pl. Hollandiában - nagyméretű hitlerista-ellenes tömegsztrájkok zajlottak le. A második világháború után széles körű sztrájkmozgalom bontakozott ki a vezető imperialista országokban, az USA-ban (acélipari sztrájkok) és Nagy-Britanniában is. Belgiumban és Olaszországban országos méretű tömegsztrájkok zajlottak le, rendkívül jelentős volt a több milliós tömegeket megmozgató japán politikai általános sztrájk 1960-ban, valamint 1962-ben a francia általános sztrájk, amely a fasizmus erőinek megfékezésére irányult. Jelentős sztrájkok zajlottak le 1962-ben Spanyolországban, Portugáliában és Brazíliában is.
Magyarországon
[szerkesztés]Magyarországon is már a feudalizmus idején került sor munkabeszüntetésekre a bérmunkásként dolgozó bányászok és céhlegények körében. (ilyen volt az 1525–1526-os besztercebányai bányászok, később 1848 áprilisában a pesti céhlegények sztrájkja.) A szabadságharc leverését követő abszolutizmus idején, majd a kiegyezés (1867) után a bányászok főleg a kisiparban dolgozó segédek és kisebb tőkésüzemek munkásainak sztrájkjaira került mind gyakrabban sor. (1861: nyomdászok, 1863: Drasche téglagyár, 1868: vasútépítő munkások stb.) Az Első Magyar Gépgyárban 1870-ben 10 órás munkaidőért indított sztrájkot a tőkések gyermekmunkásokkal törték le. Az 1871. tavaszi és nyári sztrájkmozgalom jóformán minden szakma segédeire kiterjedt a céhek eltörlésére irányuló főköveteléssel. A gyári munkások (malom, vagon-, fegyvergyár) a letartóztatott vezetők szabadon bocsátásáért léptek sztrájkba. Ezek a sztrájkok még spontán jellegű, elszigetelt megmozdulások voltak, 1871-ben már a kialakuló munkásosztály szolidaritása is megnyilvánult.
A tőkések és az állami szervek kezdettől fogva igyekeztek gátolni a sztrájkmozgalom kibontakozását. A céheket eltörlő 1872. évi ipartörvény jogellenesnek mondta a közös munkabeszüntetés céljából történt összebeszéléseket. Az 1884. évi ipartörvény pedig büntetendő cselekménynek minősítette. Ez a rendelkezés (1922-ben megerősítve) a felszabadulásig érvényben volt. 1880-ban megtiltották a sztrájkolók segélyezését, a sztrájkalap létesítését is. A burzsoá földesúri büntetőtörvénykönyv a közhivatalnokok sztrájkjait a hivatali kötelesség megtagadása címén büntette. Az 1880-as évek sztrájkmozgalmait a pécsi bányászok sztrájkja indította meg (1882), 1889-ben a hadfelszerelési gyárak munkásainak sztrájkjával zárultak. 1890-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a megerősödő szakszervezeti mozgalom segítségével a sztrájkok szervezettebbé váltak. Ebben az időben újból és újból fellobbant a mezőgazdasági munkások sztrájk mozgalma. Megtorlásul és megelőzés céljából az 1898-ban hozott törvény kimondta, hogy karhatalommal kell a munkát megszüntető munkavállalót visszavinni a birtokoshoz.
Az imperializmus magyarországi viszonyai között a sztrájkmozgalom a forradalmi hullámok idején érte el csúcspontját és egyre gyakrabban és határozottabban öltött politikai jelleget (1915, 1907, 1912). Az 1917-es októberi orosz forradalom hatására kibontakozott sztrájkhullám két nagy általános politikai tömegsztrájkra vezetett 1918 januárjában és júniusában. Általános sztrájk jelezte 1918. október 31-én a magyarországi polgári demokratikus forradalmat győzelemre vivő munkásosztály erejét is. 1919. március 20-án a nyomdászok sztrájkokkal követelték többek között a letartóztatott kommunista vezetők szabadon bocsátást.
A Tanácsköztársaság bukása után a Horthy rendszer terrorintézkedésekkel, törvényhozás útján, a fontosabb vállalatok (főleg a szénbányák) katonai igazgatás alá helyezésével igyekezett elejét venni a sztrájkoknak, illetve - a követelések teljesítése nélkül vagy minimális teljesítésükkel - mielőbb beszüntetni azokat. Mindennek ellenére már 1919. szeptember 6-án sztrájkba léptek a tatabányai vidék bányászai, és csak fegyveres harcban (amelynek 7 bányász esett áldozatul) tudták a csendőrök a bányába kényszeríteni őket. 1920-ban 15 bányatelepen 7 sztrájk alkalmával 17 000, 1922-ben 33 bányatelepen 11 sztrájkban 25 070, 1924-ben pedig 103 telepen 67 sztrájkban már 46 200 bányász sztrájkolt. Az ellenforradalmi rendszer idején az SZDP és a szakszervezetek jobboldali vezetőinek munkásáruló tevékenysége ellenére jelentős sztrájkokra került sor. Az illegális KMP szervezetének megszilárdulásával fokozódott a sztrájkok szervezésében a kommunista befolyás. A sorozatos bányász sztrájkok közül kiemelkedik a salgótarjáni bányászok és bányászasszonyok éhségfelvonulása 1926. április 27-én, a pilisvörösvári bányászok éhségfelvonulása 1928 decemberében, a pécsi bányászok föld alatti sztrájkja 1934-ben, a vasasok harcai közül jelentősebbek az 1922. évi 5 hetes sztrájk, a csepeliek (18 000 vasmunkás) 1927. évi sztrájkja. Nehezebbé váltak a sztrájkmozgalmak a nagy gazdasági világválságot követő munkanélküliség idején. 1935-ben a sztrájkok is hozzájárultak ahhoz, hogy a munkásosztály meg tudja akadályozni Gömbös Gyula - az SZDP jobboldali vezetőinek támogatásával készült - tervét a szakszervezetek feloszlatására. Az 1930-as években a legjelentősebb a nagy építőipari sztrájk volt. 1935-ben, melynek vezetői között jelentős helyet foglaltak el a kommunisták. A második világháborúra való felkészülés során Teleki Pál által 1939 szeptemberében hozott törvény a kivételes hatalomról, majd az 1941-ben életbe lépett honvédelmi munkaszolgálat rendkívül nehézzé tette a sztrájkok szervezését. Ennek ellenére ismételten sor került sztrájkokra (1942-ben a mezőgazdasági munkások, 1943-ban a csepeliek, 1944-ben a pécsi bányászok sztrájkoltak), s az 1944 végi kiürítési parancsokat megtagadó akciók (Diósgyőr, Csepel, Győr, stb.) lényegükben általános sztrájkok voltak.
Az új kommunista diktatúra a sztrájkot, az autonóm munkásszerveződést erősebben üldözte, mint azt korábban bármikor tették. A névleges munkáshatalom, az állítólagos „munkásállam” nem ismerhette el, hogy rajta kívül és vele szemben létezik önálló munkásérdek, érdekképviselet.
Az 1956-os októberi forradalom, a fegyveres felkelés szétzúzása után a munkástanácsok igyekeztek sztrájkokkal folytatni az utóvédharcot az újraszerveződő kommunista hatalom ellen.
A rendszerváltás után, a piacgazdaság kibontakozásával ismét megjelentek a munkabeszüntetések Magyarországon. Többnyire bányászok, pedagógusok, közlekedési dolgozók, állami alkalmazottak demonstráltak így. Ugyanakkor a szakszervezetek bizalmi válsága, a nagyvállalatok megszűnése, a multinacionális tőke megjelenése és ereje, a munkások tapasztalatlansága, a sztrájkhagyományok és a sztrájk kultúra és a kollektív szolidaritás hiánya, az erős individualizmus és a civil társadalom gyengesége miatt világviszonylatban mérve nagyon kevés sztrájk történik Magyarországon.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 1949. évi XX. törvény
- ↑ Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) XVII. cikk (2) bekezdés
- ↑ 1989. évi VII. törvény
- ↑ 2012. évi I. törvény
- ↑ Luis Enrique Moguel Aquino: Cananea: Balas contra piedras, piedras contra balas (spanyol nyelven). INEHRM. [2014. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 12.)
- ↑ Roberto Espinosa de los Monteros: Río Blanco: crónica de un movimiento obrero textil (spanyol nyelven). INEHRM. [2014. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 12.)
További információk
[szerkesztés]
- Sztrájk.lap.hu – Linkgyűjtemény
- Sztrájktörvény Magyarországon
- Sztrájk szervezésével kapcsolatos adatvédelmi biztosi ajánlás született – Jogifórum.hu, 2006. július 12.
- Berki Erzsébet: Sztrájkok és más közvetlen akciók a kilencvenes években Magyarországon PDF
- Kajtár Edit: Magyar sztrájkjog a nemzetközi és az európai szabályozás fényében PDF
- Vasas Szakszervezet: A sztrájkjog és annak alkalmazása a munkahelyeken[halott link] PDF