Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-49-2
Mogul művészetnek nevezik az Indiában 1526 és 1858 között uralkodó mogul dinasztia idejében készült műalkotások összességét. A mogul művészetben kifejezésre jutott a birodalom hatalma, de ugyanakkor azok a kompromisszumok is, amelyekre ez a hatalom épült. A mogul császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak az építészetnek, az uralkodói rang jelképének és a dinasztikus önazonosság megnyilvánulásának tekintették. Az építészet világosan kifejezi az iszlám és a helyi indiai stílus összefonódását. Ez a szintézis legvilágosabban Akbar sah Agra közelében felépített ideiglenes fővárosában, Fatehpur Szíkriben mutatkozik meg. Ez a város a hagyományos muszlim boltívek, kupolák és tágas terek, valamint egyszerű hindu kőoszlopok és díszítő elemek ötvözete. A kor jellegzetes alkotásai a nagy méretű mecsetek, amelyekkel az uralkodók az iszlám valláshoz való elkötelezettségüket hangsúlyozták, a kertekben található, pódiumon álló monumentális síremlékek és az erődök. A mogul építészet legkiemelkedőbb alkotásai a birodalom legfontosabb városaiban, az indiai Agrában, Delhiben és Fatehpur Szíkriben, valamint a pakisztáni Lahorban találhatók.
Akbar tekinthető a mogul festészet megalapítójának. A királyi műtermekben több mint száz festő, leginkább gudzsaráti, rádzsasztáni és kasmíri hinduk alkottak. Amikor Akbar meghalt, könyvtára huszonnégyezer illusztrált kéziratot tartalmazott. Az uralkodó tág érdeklődési körét tükrözte az ábrázolt témák sokfélesége. A perzsa és közép-ázsiai udvarok által kedvelt perzsa irodalmi klasszikusokat illusztrálták, a királyi műterem hatalmas vállalkozása a Hamzanáme ezernégyszáz szövetre festett képével is ezek közé tartozik. Egyes hindu elbeszélő költeményeket, például a Rámájanát és Mahábháratát szintén képekkel díszítették, akárcsak az uralkodóházzal kapcsolatos életrajzokat, a Báburnámét, a Timurnámét és az Akbarnámét.
Dzsahángír uralkodása alatt mutatta a mogul festészet a legnagyobb formai és stiláris változatosságot. Az Akbar korában készült mozgalmas műalkotások drámai hangulata továbbra is megtalálható a képeken, de a rájuk jellemző zsúfoltság nélkül. Megjelenik az emberi természet ábrázolásának igénye és a realizmusra való törekvés is. Uralma alatt a mogul festészet valamennyi ága kibontakozott, az allegorikus, a realista, az ünnepélyes, az érzéki, a jellemvonások iránti érdeklődés, illetve a természet csodálatát tükröző ábrázolásmód. Sáh Dzsahán a festészettel szemben előnyben részesítette az építészetet, uralkodása alatt a festészet ünnepélyesebb stílusúvá vált. A művészek főként udvari eseményeket és megrendelésre készült portrékat ábrázoltak. Az udvari műhelyben a királyi családhoz kapcsolódó krónikák illusztrálására helyezték a fő hangsúlyt. Aurangzébet nem érdekelte a festészet, és bár uralkodásának kezdetén egy darabig még készültek könyvillusztrációk, ezekre a képekre már nem jellemző a realizmusra való törekvés.
A mogul uralkodók nemcsak gyűjtötték a műveket és elrendelték illusztrálásukat, hanem maguk is írtak könyveket. Bábur önéletrajza a világ egyik legkiemelkedőbb önéletírásának tekinthető, amelynek erőteljes stílusa és közvetlensége, valamint szerzőjének esztétikai érzéke és átütő intelligenciája magával ragadja olvasóját. Dzsahángír is írt emlékiratokat, viszont az ő műve érdemtelenül kevés figyelmet kapott, holott remekül ábrázolja az udvari életet és az uralkodó kivételes érdeklődését a festészet és az őt körülvevő világ iránt.
Bár Indiában már a mogulok érkezése előtt is jelentős hagyománya volt a tájrendezésnek, a kertépítészet az ő uralmuk alatt érte el csúcspontját. A császári kertek az állandó hadjáratok és az udvar gyakori költözése miatt egyfajta katonai és császári karavánszerájként is funkcionáltak. A kertekben kezdetben kevés állandó épület állt, majd idővel egyre több építészeti elem kapott helyet bennük, köztük pavilonok, fürdők és kihallgatási csarnokok. A kertek később a paloták és síremlékek elmaradhatatlan részeivé váltak.