Ugrás a tartalomhoz

Bullpup

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A francia FA MAS gépkarabély a legnagyobb számban rendszeresített bullpup fegyver

A bullpup olyan felépítésű tűzfegyver, melyen a tár (és jellemzően a zárszerkezet is) a hátsó pisztolymarkolat és az elsütőbillentyű mögött, a tusában helyezkedik el. Így a fegyver működéshez szükséges részei töltik ki a korábban csak fa vagy műanyag tusa belsejét. Egyesek szerint a hátrakerült súlypont a kényelmes tűzkész helyzetben tartást segíti, ugyanakkor nem tart ellent a például sorozatlövéskor fellépő nagy felcsavaró erőnek. A bullpup rendszernek több fontos előnye is van. Legnagyobb előnye, hogy a fegyver összességében sokkal rövidebb, miközben megtartja hosszú csövét.

Története

[szerkesztés]

A bullpup-koncepció a második világháború végeztével teljesedett ki. Az első a brit Enfield 7 mm EM2 kísérleti fegyver volt. Ez a gázelvételes működésű gépkarabély a maga korában merően újszerűen, a pisztolymarkolat mögé tette a tárat. A csatapróbák során az EM2 pontosnak és megbízhatónak bizonyult, azonban politikai támogatás hiányában, illetve az amerikaiak által a NATO-ra erőszakolt puskalőszer miatt nem jutott túl a prototípusfázison. A bullpup elrendezés ezután az 1970-es évekig háttérben maradt, míg Ausztria, Franciaország és az Egyesült Királyság bemutatta az ilyen jellegű, de új formatervezésű fegyverét. A francia FA MAS 5,56x45 mm, késleltetett tömegzáras gépkarabélyt általánosan az 1980-as évek elején rendszeresítették. A futurisztikus osztrák Steyr AUG ugyanilyen kaliberű volt, integrált optikai irányzékkal és műanyag tokkal. Az AUG aratta még a legnagyobb nemzetközi sikert, hiszen hazáján kívül Ausztrália, Új-Zéland és Írország is rendszeresítette (csekély katonai erejük dacára).

Bullpup-felépítésű fegyvert használó országok

[szerkesztés]

Az SA80 kudarca

[szerkesztés]

A legnagyobb kudarc, ami a bullpup-koncepciót érte, a brit SA80 volt, melyet a 7,62x51 mm L1A1 öntöltő puskák leváltására rendszeresítettek 1985-ben. Az eredetileg gyengébb, 4,85 mm kísérleti lőszerre tervezett fegyvert politikai nyomásra alakították át a nagyobb terhelést jelentő 5,56x45 mm-esre, ami a fegyver súlyos problémáit okozta. A teljesen megbízhatatlan SA80-nál gond volt a tárakkal, az elsütő- és biztosítószerkezettel, a hüvelykivetéssel, ráadásul az alulméretezett tok is rendszeresen szétrepedt. Az utóbbi évtizedben számos alkalommal próbálták módosítani, javítani, de ez még a legendás Heckler und Kochnak sem sikerült. A brit katonák a mai napig használhatatlan fegyverrel kénytelenek harcba indulni. De ha tehetik, másképp döntenek: a SAS egységei amerikai M16-osokat használnak az SA80 helyett.

Galéria

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bullpup című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Chris McNab: A fegyverek nagykönyve, Budapest, 2005, Totem Plusz Könyvkiadó Kft., ISBN 963 590 238 7, 309. oldal.