Bonifatius Wynfrith

Szent Bonifác
Cornelis Bloemaert alkotása, 1630 körül
püspök, vértanú, Germánia apostola
Születése
672 körül Crediton
Halála
754. június 5. (82 évesen) Dokkum
Tisztelete
Egyháza	Római katolikus egyház
Tisztelik	Római katolikus egyház
Sírhely	Fuldai dóm
Ünnepnapja	június 5. Római katolikus egyház
Jelképei	fejsze, könyv
Védőszentje ennek	Németország
[https://www.catholic-hierarchy.org/bishop/bbonif.html bonif.html Szent Bonifác a Catholic Hierarchy-n]
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Bonifác témájú médiaállományokat.

Szobra a mainzi székesegyház előtt

Alsó állkapcsa az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban

Bonifatius Wynfrith, ismertebb nevén Szent Bonifác (Crediton, Wessex, Britannia, 672 körül – Dokkum, Hollandia, 754. június 5.) angol származású szerzetes, hittérítő, vértanú, Germánia apostola.

Családi neve Wynfrith (Winfrid) volt. Az exeteri és a nhutschellei kolostorokban nevelkedett; ez utóbbiban kezdett tanítani. 30 éves korában lett pap.

Missziós tevékenysége

Baráti kapcsolatban volt Szent Aldelmus malmesburyi apáttal. 716-ban három társával elindult ősei, a szászok misszionálására. Éppen ebben az időben lázadt fel a frízek fejedelme, Radboch és a frankok elleni háborújával lehetetlenné tett minden missziós tevékenységet. A 690-től itt térítő Szent Willibrordnak is vissza kellett húzódnia egy kolostorba, ezért Winfrid is jobbnak látta, ha visszatér Nhutschellébe.

718-ban újra útnak indult, de előbb Rómába ment, hogy missziójához pápai felhatalmazást nyerjen. II. Gergely pápa szívesen fogadta, és több hónapig maga mellett tartotta. 719. május 15-én bocsátotta útnak. Winfrid ekkor vette fel a Bonifác nevet (egy vértanúról), és ettől kezdve csak ezt a nevet használta.

Bonifác először egy kis ideig Liutprand longobárd király udvarában tartózkodott, majd Bajorországon és Türingián át érkezett a frank birodalomba. Miután Radboch meghalt, ismét Frízföldre ment, és 2-3 évig - tapasztalatszerzés céljából - Willibrord mellett tevékenykedett. 721-ben Hessenből már sok ezer pogány megtéréséről küldhetett jelentést a pápának. II. Gergely ekkor magához kérette és 722. november 30-án egész Germánia missziós püspökévé szentelte. 723-ban Martell Károlytól menlevelet kapott, és így már pápai és királyi támogatással végezhette missziós munkáját.

Útja során hihetetlen bátorsággal tevékenykedett: egy alkalommal Geismar mellett szétverte azt a tölgyet, amelyet a germánok Thor isten szent fájának tekintettek, és anyagából kápolnát épített Szent Péter tiszteletére. A közelben alapította meg a fritzlari kolostort.

724-ben Türingiába ment, ahol északon a szászok pogánysága, délen a frankok politikai zűrzavara tette tönkre a korábbi missziós eredményeit. Türingiai missziójának (724-731) legnagyobb eredménye - a sok templom építése mellett - a Gotha melletti Szent Mihály-kolostor megalapítása, amely a kereszténység fellegvára lett.

Hazájából sok férfi és női szerzetes ment utána, és Bonifác rájuk bízta egy-egy új kolostor alapítását: Lullus lett utóda a mainzi érsekségben, Burchard a későbbi würzburgi püspök, Denehard állandó követe Rómában, Wigbert a Szent Mihály-kolostor apátja; Lioba Tauberbischofsheim, Tekla Kitzingen és Ochsenfurt apátnője lett. Bonifác leghíresebb kolostora a fuldai alapítás 744-ben, amelyet szintén tanítványára, Sturmiusra bízott.

Egyházszervező tevékenysége

III. Gergely pápa 732-ben érseki palliumot küldött neki, feljogosítva őt új püspökök kinevezésére, s hogy püspökségeket alapítson, azaz szervezze meg az egyházat a misszionált területeken. 738-ban Rómába ment, hogy pontosan megismerje a pápa elgondolásait, aki 739-ben pápai legátussá nevezte ki. Először Bajorországban tartott zsinatot, majd érseki rangra emelte Salzburgot, és a szász Jánost tette meg érseknek, Regensburgnak, Freisingennek és Passaunak újra püspököt adott, majd Freisingenből továbbment Hessenbe és Türingiába. 741-ben Hessen számára Buraburgot, Türingia számára északon Erfurtot, délen Würzburgot tette püspöki székhellyé. Észak-Bajorországnak Eichstattet adta püspökségül. A buraburgi és az erfurti püspökség ugyan hamarosan megszűnt, de Nagy Károly idejében Buraburg helyére Paderborn, Erfurt helyére pedig Halberstadt lépett mint püspöki székhely, s így a Germániának adott egyházszervezete tartósnak bizonyult.

742-ben Karlmann és Kis Pipin kérésére hozzákezdett a frank egyház megreformálásához. Ennek érdekében több zsinatot is tartottak, ahol Bonifác pápai legátusként elnökölt. Működése az akkori egész frank birodalomra kiterjedt. A klérust szigorú fegyelemre szorította, a kolostorok életét a Szent Benedek-féle Regula alapján szervezte meg. 745-ben az általános frank zsinaton megválasztották Bonifácot kölni érseknek, hogy egy vezetés alá kerüljön a germán, frank és fríz misszió. 747-ben az ekkor érseki rangra emelt mainzi széket foglalta el. 751-ben Soissonsban ő koronázta meg Kis Pipint a frank birodalom egyeduralkodójává.

Halála

753-ban lemondott a mainzi érsekségről és a Willibrord halálával félbemaradt fríz misszió befejezéséhez fogott. Végighajózott a Rajnán, és nagy sikerrel prédikált. 754-755 telét Utrechtben töltötte, majd tavasszal újra elindult. Sok pogányt megkeresztelt, és már a bérmálásra készítette elő őket, amikor Dokkum közelében fanatikus pogányok megtámadták a szállásán, és 52 társával együtt megölték.

Holttestét előbb az utrechti székesegyházba, majd Mainzba, végül óhajának megfelelően Fuldába vitték.

Hatása, tisztelete

Legnagyobb hatása abban volt, hogy egyházszervezései által a már meglévő kereszténységet mind a keleti, mind a nyugati frank birodalomban megszilárdította, és a püspökségeket Rómával a legszorosabb egységbe vonta. Meghonosította a római liturgiát, különös tekintettel a római keresztelési szertartásra, valamint hathatósan védte a cölibátus eszméjét. Az Angliából hozatott szerzetesek meghonosították a szabad művészeteket a frank birodalom kolostoraiban is. Oktatási célokra ő maga is írt egy grammatikát és egy verstant. Levelezése értékes forrás a germániai misszió történetéhez.

Az ikonográfiában általában püspökként, a bencés kolostorokban apátként is ábrázolták (a legkorábbi a Codex Aureus fedőlapján, Nürnberg, 983-990); a középkori kőszobrászat legismertebb Szent Bonifác-figurája az erfurti dómban látható (1320-1330). Az erfurti dóm üvegablakain van egy Szent Bonifác-képciklus (1410 körül). Attribútumai: könyv, bárd, fejsze (utalás a 723-ban kivágott tölgyfára), templom-modell, kard, karddal átszúrt könyv (az evangéliumos könyvvel védekezett, amikor kardokkal támadtak rá), róka.

A szabók, a sörfőzők és Németország védőszentje. Ünnepe a katolikus egyházban: június 5.

Források

• Magyar katolikus lexikon
• A Pallas nagy lexikona
• Sz. Jónás Ilona: Karoling állam, egyház és kultúra. (Európa ezer éve. A középkor. Osiris Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-389-820-X és ISBN 963-389-819-6 Ö, I. kötet, 185. oldal)
• Bamber Gascoigne: A keresztények, Kossuth Könyvkiadó, 1993, ISBN 963-09-3650-X, 66. oldal
• Európa és Közel-Kelet. IV-XV. század. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény, középkor. 1/2. kötet, szerkesztette Sz. Jónás Ilona, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971, 727. oldal
• Prohászka Lajos. Az európai középkor, reneszánsz és 16. század neveléstörténete. (pdf), Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó. ISBN 963-472-861-8. Hozzáférés ideje: 2008. november 1. 
• Szántó Konrád: Egyháztörténelem. Jel Könyvkiadó, 2004. ISBN 963-9318-24-8 90. o.
• Gárdonyi Máté: Bevezetés a katolikus egyház történetébe. Jel Könyvkiadó, 2006. ISBN 963-9670-11-1 112-113. o.