Óriás mamutfenyő

Óriás mamutfenyő
	Természetvédelmi státusz
	Veszélyeztetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta);
Osztály:	Tűlevelűek (Pinopsida);
Rend:	Fenyőalakúak (Pinales);
Család:	Ciprusfélék (Cupressaceae);
Alcsalád:	Mamutfenyőformák (Sequoioideae);
Nemzetség:	Sequoiadendron;
Faj:	S. giganteum;
Tudományos név
	Sequoiadendron giganteum; (Lindl.) J.Buchholz, 1939
Szinonimák
	Americus gigantea (Lindl.) Hanford; Gigantabies wellingtoniana (Seem.) J.Nelson; Sequoia gigantea (Lindl.) Decne.; Sequoia washingtoniana Sudw.; Sequoia wellingtonia Seem.; Steinhauera gigantea (Lindl.) Kuntze ex Voss; Taxodium giganteum (Lindl.) Kellogg & Behr; Taxodium washingtonianum Winslow; Washingtonia americana Gordon; Washingtonia californica Winslow; Washingtonia gigantea (Lindl.) Carrière; Wellingtonia californica Sarg.; Wellingtonia gigantea Lindl.; Wellingtonia gigantea var. pendula Carrière; Wellingtonia pendula Briolay-Goiffon ex Carrière;
Elterjedés
	Elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Óriás mamutfenyő témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás mamutfenyő témájú médiaállományokat és Óriás mamutfenyő témájú kategóriát.

Két fiatal mamutfenyő Budakeszi közelében

Az óriás mamutfenyő vagy hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) régebben a mocsárciprusfélék (Taxodiaceae), manapság inkább a ciprusfélék (Cupressaceae) családjába sorolt Sequoiadendron nemzetség egyetlen élő faja. Régebben egyes szerzők közeli rokonával, az örökzöld mamutfenyővel egy nemzetségbe (Sequoia) sorolták Sequoia giganteum néven. Az angol redwood nevet – amit a tengerparti mamutfenyőre is használnak, és amit olykor tévesen vörösfenyőnek fordítanak – vöröses színű, rostosan foszló kérgéről kapta.

A Földön élő legnagyobb testtömegű élőlények ennek a fajnak a képviselői. A legöregebb ismert példány 3200 éves; törzsének átmérője 8,85 méter, magassága 93,6 méter, becsült tömege mintegy 1000 tonna.

Elterjedése, élőhelye

Tipikus holarktikus faj; természetes elterjedési területét Kalifornia állam hegyvidékein találjuk 1400–2600 méterrel a tenger szintje fölött.^[1] Feltételezhetően a Sierra Nevada hegységből terjedt el.

Minden vadon élő állománya védett. Legnagyobb és legsűrűbb populációja a Sequoia Nemzeti Parkban, a Kings Canyonban nő. Itt sok nyolcvan méternél is magasabb, a hat méterhez közeli törzsátmérőjű példánya látható. A legnagyobb és legszebb példányok a Yosemite Nemzeti Parkban állnak.

Európába először a skót John D. Matthew hozta be a 19. század közepén. Az európai populáció alapját William Lobb vetette meg: az általa hozott magokból jóformán az egész kontinensre jutott.

Északi elterjedésének a hideg telek szabnak határt.

Felfedezése

Az óriás mamutfenyőt először J. K. Leonard írta le 1833-ban, de nem határozta meg pontosan, hogy hol is látta a növényt. Ezután John M. Wooster számolt be róla. Első tudományos leírása John Lindley műve. Ő Wellingtonia giganteának nevezte el a fát, mert nem tudta, hogy a Wellingtonia név már foglalt (az azóta átkeresztelt Wellingtonia arnottiana számára). A Wellingtonia név máig fennmaradt Angliában mint a növény köznapi neve. A következő évben Joseph Decaisne Sequoia giganteának keresztelte át ugyancsak helytelenül, mert eddigre már a parti mamutfenyő kapta a Sequoia nemzetségnevet. Mai nevét 1939-ben adta J. Buchholz.

Megjelenése

Bár rokona, az örökzöld mamutfenyő magasabbra nő, az óriás mamutfenyő törzse rendszerint vastagabb, ezért ezt tekintjük a Föld legnagyobb (tömegű) élőlényének. Magassága általában 50–85 m, törzsének átmérője 5–7 m; kivételesen 10 m-nél is több lehet. Magyarországon a legnagyobb példányok 30–40 méter magasak.

Zárt állományokban koronája keskeny, kúpos; lombja sötétzöld, tömött. Törzse egyenes, ágai szórtan nőnek (Józsa). A kisebb ligetekben, erdőkben növő fák alsóbb ágai az árnyékolás miatt elhalnak, ezek a fák felkopaszodnak. A magányosan álló növények koronája jóval szélesebb; alsó ágaik a fán maradnak.

Az idős fák vörösesbarna, barázdás, szálas szerkezetű, taplószerűen rugalmas, különlegesen puha kérge a törzs alapjánál akár 60 cm vastag is lehet. Ez a kéreg védi meg a fát az erdőtüzektől. Fiatal hajtásai szürkészöldek, később vörösbarnára színeződnek.

Kékes- vagy szürkészöld, rövid, ár alakú, pikkelyszerű levelei csavarvonalban, néha a hajtásra simulva nőnek.

Vörösesbarna toboza mintegy 4–8 cm hosszú és 3–5 cm széles, tojás alakú.

Életmódja, termőhelye

Mélyre nyúló gyökérzete miatt jó vízgazdálkosdású, mély rétegű talajt kíván. Térigényes. Természetes élőhelyén évente 1150–1520 mm csapadék hullik, és ennek nagyobb része hó. Akár -30 °C hideget is képes elviselni, bár a fiatalabbak ilyen hidegben már károsodnak. A fiatal példányokat a jeges szelek károsíthatják, vagy akár el is pusztíthatják. Lengyelországban egy példány vastag hótakaró alatt -37 °C-ot is átvészelt. Kivételesen sokáig él; átlagos élettartama kb. 3000 év. A simatűjű szálkásfenyő felfedezéséig ezt a fajt tartották a Föld leghosszabb életű nem telepes szárazföldi élőlényének.

Nagy-Britanniában nagyon gyorsan nő: Skóciában a legnagyobb példány 150 éves, és már több mint 54 m magas.

A fiatal növények 12 éves korukban érlelik első tobozaikat. Toboza az első évben fölálló, a második évtől lecsüng (Józsa). 18–24 hónap alatt érik be, és akár húsz évig is a fán maradhat. A sötétbarna magok 3–6 mm-esek, 1 mm vastagok, mindkét szélükön 1 mm-es szárnnyal. Egy toboz átlagosan 230 magot tartalmaz. Néhány mag kihullik a forró nyári napokon, amikor a toboz kissé összetöpped, de a többségük csak akkor szabadul ki, ha a toboz erdőtűz vagy rovarkár miatt kiszárad. Egy-egy nagyobb példány akár 11 000 tobozt is érlelhet 300 000–400 000 maggal. A szárnyas magok az anyanövénytől akár 180 méterre is elröpülhetnek. A magvak kiszabadulását két állat:

a Phymatodes nitidus nevű bogár és
a Douglas-mókus is segíti.

A bogár a fa tobozaiba rakja petéit, és a kifejlődő lárvák kacskaringós járatokat rágnak a tobozba. Ezzel felborítják annak vízháztartását, és a toboz kiszárad. A mókus a fa húsos, zöld tobozait rágcsálja, és eközben ugyancsak kihullhat néhány mag.

Bár a magok a tűleveles, nedves humuszon is kikelnek, de elpusztulnak nyáron, amikor az avar kiszárad. A magoncok csak sok ásványi anyagot tartalmazó termőtalajon, teljes napfényben fejlődnek rendesen. Az egyéb növényfajokkal eleinte kevéssé versenyképesek, ezért általában csak erdőtűz után tudnak kifejlődni. A tűz után maradó hamu egyúttal az ultraibolya sugarak káros hatásától is óvja a magokat.

Felhasználása

Kedvelt díszfa a világ számos táján. Jól nevelhető Nyugat- és Dél-Európában, Chilében, Ausztrália délkeleti részén, Új-Zélandon és természetesen Észak-Amerika egyes részein.

Magyarországi arborétumokban

Legnagyobb, magyar arborétumokban nyilvántartott példányai:

Törzs körmérete: 712 cm (2007-ben), magassága: 38 m : Iharosberény^[2] kiszáradt, 2018-ban kivágták.
Törzs körmérete: 663 cm (2007-ben): Iharosberény
Törzs körmérete: 624 cm (2007-ben): Gencsapáti
Törzs körmérete: 550 cm (2013-ban): Szarvas^[3]

Képek

A „Wawona Tunnel Tree”(wd) nevű mamutfenyő egy 1887-ben készült festményen
A „Wawona” mamutfenyő egy sztereogram-on, 1897-ben
A kidőlt „Wawona” mamutfenyő a Yosemite Nemzeti Parkban (2012)
Az „alagútfenyő” 1962-ben. A Wawona-fa 2100 éves korában 1969-ben kidőlt a hó súlya és a felázott talaj miatt. Élő óriásfába azóta nem fúrtak alagutat^[4]
Termőhelyén
törzse
toboza
levele és toboza
habitusa

Jegyzetek

↑ Járainé Komlódi Magda: Legendás növények. Gondolat zsebkönyvek, 8. old.
↑ Iharosberényi óriások. A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület honlapja, 2009. február 14. (Hozzáférés: 2010. április 23.)
↑ 140 éves a szarvasi mamutfenyő. Magyar Tájépítászek Szövetség honlapja, 2013. február 8. [2017. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 8.)
↑ Kalifornia 2010. 5 – Sequoia és Kings-kanyon Archiválva 2018. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, motorostura.hu

Források

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN
ARKive - Sequoiadendron giganteum (angol)
Gymnosperm Database - Sequoiadendron giganteum, confiers.org (angol)
Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 61. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1
Józsa: Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 178–182. old.

További információk

Pósfai György: Magyarország legnagyobb fái – DENDROMÁNIA
Sequoiadendron giganteum – Hegyi mamutfenyő
matyasciprian.hu: Óriás mamutfenyő
Complete Largest & Tallest sequoiadendron giganteum archive - from the Tall Trees Club, landmarktrees.net (angol)
Arboretum de Villardebelle - photos of cones & shoots with phenology notes, pinetum.org (angol)
Forest Service database entry on Sequoiadendron giganteum, fs.fed.us (angol)
Save-the-Redwoods League, savethewoods.org (angol)
"Sequoias of Yosemite National Park" 1949 by James W. McFarland (angol)
Photo Tour: Giant Sequoia, Prof Stephen Sillett's webpage with photos (angol)
Redwoodworld.co.uk giant redwoods in the U.K. (angol)
The Giant Sequoia of the Sierra Nevada An National Park Service|NPS online book (angol)
The Growing Sequoia, a project attempting to grow a sequoia from the seed, thegrowingsequoia.com (angol)
Scenes of Wonder and Curiosity in California (1862) – The Mammoth Trees Of Calaveras, yosemite.ca.us (angol)
Short radio episode Woody Gospel Letter in which John Muir extols "King Sequoia" from The Life and Letters of John Muir, 1924. California Legacy Project. (angol)
Sequoiadendron giganteum (Lindl.) J.Buchholz Plants of the World Online

[1] Járainé Komlódi Magda: Legendás növények. Gondolat zsebkönyvek, 8. old.

[2] Iharosberényi óriások. A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület honlapja, 2009. február 14. (Hozzáférés: 2010. április 23.)

[3] 140 éves a szarvasi mamutfenyő. Magyar Tájépítászek Szövetség honlapja, 2013. február 8. [2017. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 8.)

[4] Kalifornia 2010. 5 – Sequoia és Kings-kanyon Archiválva 2018. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, motorostura.hu

[1]

[2]

[3]

[4]