Ugrás a tartalomhoz

Szántó Péter (újságíró)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szántó Péter
Szántó Péter 2016-ban
Szántó Péter 2016-ban
Született1952. január 10.
Pécs
Elhunyt2018. április 12. (66 évesen)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Szántó Péter témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Szántó Péter (Pécs, 1952. január 10.Budapest, 2018. április 12.) magyar író,[2][3] újságíró,[4] kommunikációs szakember.[5]

Életpályája

[szerkesztés]

Apja Szántó Tibor[6] író,[7] a kor progresszív, reformer folyóirata, a Dunántúl (1952–1956) alapító főszerkesztője, aki először szólaltatta meg az olyan elhallgattatott írókat, mint Mándy Iván, Weöres Sándor, Kodolányi János vagy Sinkó Ervin. Igazgatta a Dunántúli Magvető Kiadót és a Dunántúli Írók Szövetsége vezetője volt. (A Dunántúl 1957 januári betiltása és Szántó Tibor bebörtönzése[8] után Jelenkor címen jelent meg.) Anyja Varga Irén asszisztensnő.

Iskoláit szülővárosában végezte, 1970-ben érettségizett a Nagy Lajos gimnáziumban, majd jogi diplomát szerzett. Elvégezte az újságíró iskolát, 1997-ben nemzetközi kommunikációs menedzser MBA diplomát szerzett Angliában az Open University of Milton Keynesen.

A Dunántúli Napló munkatársa, majd a Népszava publicistája. 1982-től 1990-ig az Élet és Irodalom rovatvezetője, 1985-ig Széky Jánossal együtt tévékritikusa.  Ezt követően a Kurír főmunkatársa, majd a Képes Európa főszerkesztője.

1994 óta kommunikációs szakemberként, tanácsadóként dolgozott itthon és külföldön, a Noguchi Porter Novelli, a világ egyik legnagyobb kommunikációs cége magyar ügyvezetője, 2015 óta elnöke.

1971 óta publikál, első novellája 19 évesen a Nők lapjában jelent meg. Írásai a Jelenkorban, Mozgó Világban, Új Írásban, antológiákban, könyvekben jelentek meg, novelláskötetét 1989-ben a Magvető adta ki. A 80-as évektől elsősorban rádiós, tévés és színházi darabokat írt. Két színdarabját és tizenkét rádiójátékát játszották. Számos televíziós produkció szerzője, többek között az Angyalbőrben és a Família Kft. egyik forgatókönyvírója.

Mintegy húsz könyvet fordított angolból.

Társasági tagságai

[szerkesztés]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Művei

[szerkesztés]

Próza

[szerkesztés]
  • Freskó (1974, Jelenkor)
  • Innen talán lehet (1975, Glosszátor Kiadó) – antológia
  • Készülődések ideje (1975, Jelenkor – Városi Tanács) – antológia, szerkesztette Marafkó László
  • Gazdasági vezetők (1977, Kossuth Könyvkiadó) – riportkötet Marafkó Lászlóval
  • Ágyrajárók (1982, Színház folyóirat)
  • Kínai főzőiskola alapfokon (1983, Editorg-Lapkiadó) – az első magyar nyelvű kínai szakácskönyv)
  • Ilyen a boksz! Az LGT sztori (1985, Editorg)
  • Halált okozó (1987, Mozgó Világ)
  • A zsilettpengés ember (1988, Mozgó Világ)
  • Harmadnapos nemzedék (1989, Magvető) – novelláskötet
  • A csomagolt lány (1989, Színház folyóirat)
  • Kínai főzőiskola alapfokon (1990, Editorg) – javított-bővített kiadás
  • Együtt a Beatlesekkel (1993, Berger Kiadó)
  • A főhős meghal a végén; Pesti Kalligram, Bp., 2018

Rádió

[szerkesztés]
  • Játsszunk szakítást (rádiójáték, 1978)
  • Nehéz napok éjszakái (rádiójáték, 1983)
  • Halált okozó (rádiójáték, 1986)
  • Rádiójáték (rádiójáték, 1987)
  • A Kék Sárkány Völgye (rádiójáték, 1988)
  • Te álmodsz engem (rádiójáték, 1989)
  • A tündérsíp (rádiójáték, 1989)
  • Rekviem (rádiójáték, 1990)
  • A nyűgös beteg (rádiójáték, 1992)
  • Trubadúr (folytatásos rádiós sitcom, 1994-1995)

Színház

[szerkesztés]

Televízió

[szerkesztés]

Kritikák a műveiről

[szerkesztés]
  • Berkes Erzsébet: Bemutatjuk Szántó Pétert (Magyar Ifjúság, 1974. november 27.)
  • Egy élet, egy komédia (Kisalföld, 1985)
  • Ágyra járunk (Film, Szinház, Muzsika, 1985)
  • Kell a kötél? A Halált okozó c. rádiójátékról (Új Tükör, 1986)
  • Szerző, de nem címszó, Szántó Péter: Ágyrajárók (Mozgó Világ, 1986)
  • Kiss Eszter: Két színházi este Győrben (1986)
  • Szántó Péter: És ilyen a boksz? (Könyvfalók)
  • Az LGT sztori a XXI. Században (RTL Klub)
  • Marafkó László: A szerkesztő és az élő “páncéling” (Jelenkor, 2012)
  • Valuska László: A szerző is meghalt a végén (KönyvesBlog, 2018)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Elhunyt Szántó Péter, a Noguchi alapítója
  2. Új magyar irodalmi lexikon Akadémiai (1994., 2. kiadás 2000)
  3. Biográf Ki Kicsoda (1990,91,stb.)
  4. MTI ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
  5. Ki Kicsoda a magyar PR-ben (Signus, 2000)
  6. Pomogáts Béla: Az újabb magyar irodalom 1945-1981 Gondolat
  7. Kortárs Magyar Irók Kislexikona 1959-1988 Magvető
  8. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Nyilvántartási szám: 21282/5
  9. József Attila Kör Lexikona, szerk. Agócs Sándor, 1985
  10. http://nol.hu/archivum/archiv-439242-247660