Homeosztázis
A homeosztázis a belső környezet (milieu intérieur) dinamikus állandóságát jelenti, az élő szervezetek egyik legfontosabb jellemzője, az élettan legfontosabb alapfogalma. A szó görög eredetű, jelentése "hasonló állapot".
A homeosztázis definíciója
[szerkesztés]Az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják.
Összetevői
[szerkesztés]Először Claude Bernard definiálta milieu intérieur-ként, majd Walter Bradford Cannon 1926-ban vezette be a fogalmat. A belső környezet dinamikus állandósága és stabilitása alatt a megfelelő tápanyag-ellátottságot, a légzési gázok szükséges mennyiségét és minőségét, a testfolyadékok megfelelő mennyiségét, minőségét (térfogat, ionösszetétel, kémhatás, hőmérséklet, ozmotikus nyomás) és a védekező módok meglétét, megfelelő működését értjük.
Szabályozása
[szerkesztés]Ezeket az „összetevőket” az önfenntartó működések biztosítják az élő szervezet számára, a hormonális (endokrin rendszer) és az idegrendszer segítségével, amelyeket együttesen önszabályozó működéseknek nevezünk.
Jelentősége
[szerkesztés]A dinamikus állandóságra azért van szükség minden élő szervezet számára, mert a sejtek csak az ősi körülményekhez (az élet megjelenésének ideje) hasonló környezetben képesek létezni és működni, tehát kimondhatjuk, hogy a sejtek számára „életfeltétel” a belső környezet dinamikus stabilitása/állandósága, amely az ősi környezethez – az ősóceánhoz – teszi hasonlóvá magukat a sejteket.
Források
[szerkesztés]- Ganong, William F.: Az orvosi élettan alapjai (Medicina Kiadó 1990) ISBN 963-241-783-6
- Ormai S.: Élettan-kórélettan (Semmelweis Kiadó, 1999) ISBN 963-9214-04-3
- Szentágothai-Réthelyi: Funkcionális anatómia (Semmelwis, Bp. 1994) ISBN 963-8154-37-3
- Went István: Élettan (Medicina Kiadó 1962)
