Politikatudomány

Az emberek befolyásolásának gyakorlata és elméletével foglalkozó tudomány
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 3.

A politikatudomány (görög eredetű szóval politológia) a politikával, közélettel, annak jelenségeivel foglalkozó elemző tudományág. A politológia elsődleges célja a politikai események okainak vizsgálata, a tanulságok, következtetések levonása a politikusi torzítások mögött. Elsődlegesen a politikai „intimszférát” kutatja, a háttéreseményeket, az ok-okozati összefüggéseket, melyekből következtetéseket és tanulságokat von le.

Politikatudomány
politológia
Nanine Vallain: A Szabadság allegóriája (1794) (Francia forradalom múzeuma)
Nanine Vallain: A Szabadság allegóriája (1794) (Francia forradalom múzeuma)

Tárgyaa politika
Jelentős kézikönyveiGallai–Török: Politika és politikatudomány (Budapest, 2003)

Története

szerkesztés

Tudományos értelemben vett gyökerei Európában az ókori görög tudományosságig nyúlnak vissza. A társadalmi intézmények vizsgálata már az ókori öntözéses földművelést végző társadalmakban is megjelentek, hiszen már itt megfogalmazódott az igény az egyének cselekvésének összehangolására, az ehhez szükséges hatalom megszerzésére, a hatalom mögötti társadalmi támogatás, egyetértés fenntartására.

A politikai tudományok művelése a középkorban és az újkorban sem szűnt meg, azonban egy igen szűk társadalmi rétegre korlátozódott, és kezdetben több, az állam igazgatásával kapcsolatos tudományt foglalt össze – pl. kameralizmus név alatt.

A modern politikatudomány kialakulásának előfeltétele volt a polgárosodás, a demokrácia és a jóléti állam kialakulása, illetve a gazdasági válságok és világháborúk okozta konfliktusok és az ezek nyomában megjelenő reformok. Legjelentősebb képviselői Amerikában tevékenykedtek – jóllehet ezek egy jó része az európai emigrációból került ki. Európában ehhez képest némi késéssel jelent meg a politikatudomány önálló modern tudományként a kutatásban és az oktatásban egyaránt. Magyarországon is csak a rendszerváltás legitimizálta a korábbi politikai rendszer leginkább bíráló tudomány kialakulását – hasonlóan az európai helyzethez – jogi, közgazdasági, államigazgatási-közigazgatástudományi és történettudományi előzményekre alapozva, illetve ezek által több szempontból hátráltatva az önállósodási törekvést.

Az intézményi háttér kialakulásához mindenütt szükség volt egy politikai reform erejére Európában. Az oktatási rendszer a mai napig sem egységes, nincs egységes, nemzetközileg standardizált politológia-tananyag, több különböző ajánlás létezik – ezek térben és időben egyaránt változnak.

Magyar nyelvű politikatudományi képzést nyújtó felsőoktatási intézmények

szerkesztés

Magyarország

szerkesztés

Társaságok

szerkesztés

További információk

szerkesztés